Tornagyőzelemmel tisztelegtek a Vásárhelyi Kosársuli U12-esei Ákos bácsi emlékének

Elsők lettek Sági Ákos Gepárdjai

Alig egy héttel szeretett edzőjük halála után kellett pályára lépniük legjobb u12-es csapatunknak.  A Dél-Keleti Régió három legerősebb együttese rendkívül izgalmas és jó meccseket játszott egymással. A körbeverés után a vásárhelyi fiúknak volt a legjobb gólaránya, így ők lettek az elsők. Ezzel a tornagyőzelemmel tisztelegtek Ákos bácsi emlékének, aki bizonyára nagyon örült, hogy tanítványai elsők lettek - és tovább jutottak.
Gyurcsány: Elfogadhatatlan, hogy kígyók kígyóznak

Fidesz: Gyurcsány és a szocialisták agyonadóztatták a béreket

Gyurcsány Ferenc és a szocialisták 2010 előtt agyonadóztatták a munkát, a béreket, az adóemelésekkel és a rossz gazdaságpolitikával pedig egymillió embert tettek munkanélkülivé és gátolták a béremelkedést – mondta a Fidesz-frakció szóvivője kedden Budapesten újságíróknak -írja a Magyar Idők.
Németh Angéla

Kétmilliós jutalom: leleplező videó Márki-Zay kegyeltjéről

Elég nagy botrány tört ki a XV. kerületben azzal, hogy Németh Angéla DK-közeli polgármester kétmilliós jutalmat szavazott meg magának. Időközben videó is született a Márki-Zay Péter által támogatott baloldali polgármester akciójáról – írja az Origo.
Hét hónappal április után: még erősebb a Fidesz, eltűnt a Jobbik 1

Stabil, nagy fölénnyel vezet a Fidesz-KDNP

A Fidesz-KDNP társadalmi támogatottságát a decemberi politikai események nem befolyásolták, a kormánypártok népszerűsége a részvételüket biztosra ígérő szimpatizánsok között továbbra is stabilan ötven százalék között van –derült ki a Nézőpont Intézet januári, kivételesen nagy, ötezer fős mintára készült személyes kutatásából. Az új év vesztesének a Jobbik bizonyult, ugyanis a felmérés szerint 250 ezer szavazó pártolt el a bomladozó ellenzéki párt táborából -írja az origo.hu
Összeomlott a baloldali előválasztás

Összeomlott a baloldali előválasztás

Egy kreált probléma miatt fordíthat hátat az előválasztás második körének Puzsér Róbert és a "régi baloldal":  összekülönböztek azon, milyen feltételekkel történjen az online szavazás. Az ismételten fellángolt vitát leginkább pozícióharcként lehet értékelni, hiszen a teljes érdektelenségbe fulladt első forduló után mindkét oldal arra játszik, hogyan tudna minél előbb komolyabb arcvesztés nélkül kiszállni a politikus-castingból. Ugyanis minél tovább versenyeznek, annál kínosabb helyzetbe hozzák saját magukat -tette közzé az origo.hu.
Botokkal és székekkel estek egymásnak a migránsok Bihácson

Menczer Tamás: Magyarország nem fogad el olyan dokumentumot, amely a migrációt támogatja

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerint a „brüsszeli bevándorláspárti politikusok” bújtatott jogalkotással próbálják kötelezővé tenni az ENSZ globális migrációs csomagját, amelyről korábban azt mondták, nem lesz kötelező -írja a Magyar Idők. 
Hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak egy NAV-osztályvezetőt

Február közepéig mindenki megkapja a munkáltatói igazolásokat

Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és esetleges önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
Százmilliárdokkal részesülnek a települések a cégek sikeréből 2

Százmilliárdokkal részesülnek a települések a cégek sikeréből

Vaskos bevételük származik az önkormányzatoknak a helyi iparűzési adóból, 2017-ben nagyjából 640 milliárd forintot fizettek be együttesen az ország vállalkozásai az adót szedő helyhatóságoknak. Az összeg ötöde a fővárosi önkormányzathoz került, de a budapesti kerületek és a megyei jogú városok is milliárdos summára tettek szert. – A magyar gazdaság bővülésével, a hazai vállalkozások növekedésével a települések is jól járnak – így kommentálta lapunknak az adatokat az adóügyi államtitkár. Izer Norbert megjegyezte: az állami intézkedések közvetlenül is segítik az önkormányzatokat, erre példa, hogy a helyhatóságok az elmúlt években több mint 1300 milliárd forintos adósságtól szabadultak meg -írja a Magyar Idők.
Ma van a biztonságos internet napja

Ma van a biztonságos internet napja

Ma, a biztonságos internet napján hatóságok, informatikai cégek, civil szervezetek és gyerekek összefogásával hívják fel a figyelmet a biztonságosabb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira -tette közzé az MTI.
Újabb eljárás lehet Botkáék ügyeiből

Jogerősen is elítélhetik Botka kollégáit

Két szegedi büntetőper is tavasszal folytatódhat másodfokon: a parkolási botrány kapcsán a Gyulai Törvényszék, a Szeviép-ügyben a Szegedi Törvényszék tart majd tárgyalást. Utóbbival kapcsolatban a Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztálya is eljárást folytat -írja a Magyar Idők.
Mártának imához hasonlít a festészet 1

Mártának imához hasonlít a festészet

Két hónapon át volt látható B. Kovács Márta önálló, többségében tájakat ábrázoló képeiből nyílt önálló tárlat a Németh László Városi Könyvtárban. Az alkotót gyermekkorában érintette meg a festészet, amit imának érez.
Jó reggelt, Vásárhely! 158

Jó reggelt, Vásárhely!

A délelőtti órákban számíthatunk némi csapadékra, az idő borongós, felhős, elvétve szeles lesz ma. A hőmérséklet pedig négy fok közé esik. Mutatja az Időkép.