Mátray Attila alulmúlta önmagát – bort iszik, vizet prédikál

A vásárhelyi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke, hogy finoman fogalmazzunk saját magát köpte szemen saját magának mondott ellent a tegnapi viselkedésével. Látszik, hogy mi sem fontosabb számára, mint hogy Márki-Zay Péter kegyeltje maradjon. Érthetetlennek tűnik? Elmagyarázzuk.

„Jöhetnek a cigányok, én mindenkit agyonütök” – jelentette ki Sneider Tamás egy, a HírTV birtokába került hangfelvételen. A Jobbik elnöke arról beszélt, hogy ő a párt erős embere, aki meg tudja védeni az országot. Sneider egyébként arra is utal, hogy 1992-ben szkinhed társaival bántalmazott egy mozgássérült cigány férfit, amiért nyolc hónap felfüggesztett börtönre ítélték.

Az országos roma vezetők erre reagálva azt üzenték a volt szkinhedvezér Sneider Tamásnak, hogy nincs helye a közéletben. „Elhatárolódunk minden olyan törekvéstől, amely a hazai cigányságot háttérbe szorítja, és újabb rasszista, megfélemlítő politikát hoz létre Magyarországon” – írták egy a Promenad által is idézett cikkben.

Elfelejtette a múltat a roma önkormányzat elnöke? 6

A témában tegnap megkerestük Mátray Attilát, a Hódmezővásárhelyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökét. Levelünkben arra voltunk kíváncsiak, a vásárhelyi közösség nevében elhatárolódik-e a történtekről, a Jobbik elnökének rasszista megnyilvánulásaitól, illetve attól, hogy Márki-Zay Péter polgármester szövetségesként tekint Sneider Tamásra.

A Márki-Zay Péter Facebook-oldalán este közzétett bejegyzés szerint úgy tűnik, Mátray Attila megkeresésünk után a polgármesterhez szaladt, hogy tanácsot kérjen tőle. A rögtönzött „válságstábot” követően a roma elnök nem szerkesztőségünknek küldte el válaszait, hanem a Facebook-oldalára posztolta ki azokat, ezzel párhuzamosan pedig törölte ismerősei közül a kérdező újságírónkat, akivel évek óta ismerősök voltak.

Mindez annak tükrében is érdekes, hogy Mátray újságírónak vallja magát, aki büszke a sajtós múltjára, és a nyáron még sajtószabályokról, etikáról papolt. Ennek ellenére most láthatóan egyáltalán nem fontos neki a médiával való együttműködés, illetve a vásárhelyiek tájékoztatása, inkább a saját ismerőseit szórakoztatja eszmefuttatásaival a közösségi oldalán.

Emellett, ami még szomorúbb lehet: a bejegyzése szerint a Sneidertől, a cigányverő Jobbik-elnök rasszista, romaellenes botrányaitól való elhatárolódást sem tartja fontosnak, és az írás stílusa egyértelműen arra mutat, hogy talán nem is a saját, hanem Márki-Zay Péter gondolatait vetette papírra.

Úgy gondoljuk, érvényesült a mondás: bort iszik, vizet prédikál! Köszönjük, Attila.

Elfelejtette a múltat a roma önkormányzat elnöke?

A roma elnöknek egyébként nem ez az első furcsa megnyilvánulása. Tavaly például azt mondta, csak a jelenlegi városvezetésnek fontos a roma felzárkóztatás. Ennek némileg ellentmond, hogy korábban Almási Istvánnak és Kószó Péternek is adott Vásárhelyi Cigányságért díjat. Az erről szóló cikket ITT olvashatja. Ezen kívül Cseri Tamás fideszes önkormányzati képviselőt és egy fideszes aktivistát is megfenyegetett, erről ITT írtunk.

Borítókép: Márki-Zay Péter Facebook-oldala