Jenőfiné Gergely Genovéva: nem szabad, hogy szégyen legyen beszélni a depresszióról

Kedves Olvasók! Ezúton jelentjük, hogy Életmód rovatunk újonnan induló sorozatának első részét olvassák, ahol a depresszióval foglalkozunk.

Kérdéseinket Jenőfiné Gergely Genovéva, a hódmezővásárhelyi kórház pszichológusa válaszolta meg.

Mennyire érinti ma a magyar társadalmat a depresszió?

– A depresszió ma Magyarországon az egyik leggyakoribb pszichés betegség. Viszont nagyon fontos, hogy elkülönítsük a szomorúságot és az időszakos levertséget az orvosi értelemben vett depressziótól. A köztudatban maga a kifejezés gyakran megjelenik, sőt, indokolatlanul is használják. Ahhoz, hogy a depresszió diagnózisát megállapíthassuk meghatározott tüneteknek meghatározott ideig kell fennállniuk az adott személynél. A tünetek alapvetően három csoportba oszthatóak: pszichológiai, vegetatív és testi tünetekről beszélhetünk. A legáltalánosabb jelek, amik arra utalnak, hogy depresszióval van dolgunk: az egyén tartós szomorúsága, levertsége, üresség érzése, az érdeklődés eltűnése a külvilág iránt, a gondolkodás beszűkülése és az örömérzet elvesztése. Jellemző az étvágytalanság, ami komoly súlycsökkenést idézhet elő és ennek az ellentéte, a túlevés is ugyanennyire komoly gondokat okozhat. Felmerülhet alvászavar és mivel ennek folytán soha nem tudják kipihenni magukat, így a teljesítőképességük is törvényszerűen csökken az élet minden területén ezeknek az embereknek. Mindemellett az önvádlás, a bűntudat is megjelenik náluk, az életüket értelmetlennek érzik, így juthatnak el akár az öngyilkosság gondolatáig, illetve annak megkísérléséig. Az öngyilkossági fantáziáikról beszélő emberekre mindig oda kell figyelni, komolyan kell venni, mit mondanak, hiszen ez egyfajta segélykiáltás a részükről. Hozzátartozóként, barátként, ismerősként a legjobbat akkor teszi az ember, ha végig hallgatja és szakemberhez irányítja, kíséri őket.

Jenőfiné Gergely Genovéva: nem szabad, hogy szégyen legyen beszélni a depresszióról 1

Milyen okok miatt válik egy ember depresszióssá?

– Olyan negatív életesemények miatt, amik tartósan jelen vannak, régóta fennállnak az illető életében és ő nem tudja vagy legalábbis úgy gondolja, hogy nem tudja megoldani azokat. Ezek lehetnek különböző veszteségek pl. egy párkapcsolat vége, egy válás, egy költözés, egy munkahely elvesztése, illetve konfliktusok, családi vagy munkahelyi stresszhelyzet. Hozzá kell tenni, hogy elsősorban a biológiailag és/vagy pszichológiailag hajlamos személyeknél alakul ki ténylegesen az előbb említett okok következtében depresszió. És sajnos kevés azoknak a száma, akik önként fordulnak segítségért.

Mekkora mértékben van jelen ez a betegség a térségünkben?

– Azt kell, hogy mondjam, hogy sajnos nagymértékben jelen van. Már csak, ha Hódmezővásárhely és környékét vesszük szemügyre saját munkám során bizony depresszív és szorongásos tünetekkel fordulnak hozzám legtöbben.

Jenőfiné Gergely Genovéva: nem szabad, hogy szégyen legyen beszélni a depresszióról 2

Melyik nemre jellemzőbb inkább a depresszió?

– A statisztika azt mutatja, hogy a nők kétszer olyan gyakrabban esnek depresszióba, mint a férfiak. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy a statisztikai adatokat óvatosan kell értelmezni, hiszen a nők, és a férfiak egészség- illetve betegségmagatartása eleve más és más. Egy nő könnyebben és gyorsabban fordul orvoshoz – legyen szó bármilyen bajról -, mint az ellenkező nem.

Hogyan segíthet az adott betegen a környezete?

– Nagyon fontos, hogy a közvetlen környezet egyfajta társas támaszt nyújtson. Lényeges az odafigyelés, a támogatás, a beszélgetés. De vannak egyéb tényezők is, amelyekkel talán megrövidíthető az az időszak, amíg a betegség egyébként tartana. Ilyen például a testmozgás vagy a különböző művészeti tevékenységek űzése.

Mit kell tudni a gyógyszeres kezelésekről?

– A gyógyszeres kezelés a depresszió esetén sok esetben szükséges és fontos. A pszichiáter szakorvosok által alkalmazott antidepresszívumok állítják helyre a betegség kialakulásában szerepet játszó ingerületátvivő anyagok anyagcserezavarát. A gyógyszeres kezelés folyamata egyéntől függően változó ideig tart. Kiemelném, hogy ettől függetlenül nem arról van szó, hogy a beteg élete végéig ezeken a gyógyszereken kell, hogy éljen. Nem, sőt. A depresszióból van kiút, csak tenni kell érte. A gyógyszeres kezelés mellett szinte minden esetben szükséges az egyéni támogató pszichoterápia. Első lépésként általában egy öt alkalmas beszélgetés-sorozat az, amit fel tudok ajánlani. Persze kevés olyan eset van, amikor mindez elég lenne, ilyenkor a páciensekkel további terápiás ülésekre szerződünk. Hangsúlyoznám, hogy ez egyáltalán nem baj és nincs rajta semmi szégyellnivaló. Fontos, hogy meg tudjunk nyílni és őszinték tudjunk lenni, elsősorban önmagunkhoz.

Jenőfiné Gergely Genovéva: nem szabad, hogy szégyen legyen beszélni a depresszióról 3

Önt, mint pszichológust hogyan érintik a hallottak? Le tudja tenni mindezt, amikor hazaindul?

– Nagyon könnyen bele tudom magam képzelni a másik ember világába, élethelyzetébe, gondolataiba. Folyamatos tanulás, tapasztalás és önismereti munka eredménye az, hogy mindazt, amivel a munkám során találkozok „letegyem” és ne vigyem magammal a személyes életembe. Nem titok azonban, hogy bizony vannak olyan esetek, amikor magának a pszichológusnak is úgymond pszichológus segítségére van szüksége, szupervízió formájában, hogy se ő maga, se a páciens ne sérüljön.

Jenőfiné Gergely Genovéva: nem szabad, hogy szégyen legyen beszélni a depresszióról 4

Fotó: Gémes Sándor