Deutsch: a migránsvízumok ügyében ámokfutásba kezdett az Európai Parlament bevándorláspárti többsége

A mostani Magyarországról szóló vita csúfosan megbukott az alacsony érdeklődés miatt – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője Brüsszelben a vita után. Az Origo kérdésére nem zárta ki, hogy a májusi EP-választásig ismételten előkerül hazánk ügye -írja az origo.hu.

Egy vörös segélyt kapott a magyar ellenzék a bevándorláspárti többségű Európai Parlamenttől azzal, hogy ismét napirendre vették a magyar helyzetetmindezt Deutsch Tamás mondta a vita után Brüsszelben. A fideszes politikus szerint egyfajta segítséget akart adni az uniós testület a magyar bevándorláspárti ellenzéknek, de ez a kísérlet csúnyán megbukott az alacsony érdeklődés miatt.

Közölte, gyakorlattá vált a közép-európai országok lenézése az utóbbi években. Úgy látja,az EP-nek semmilyen joga sincsen arra, hogy egy szuverén ország belügyéről vitát folytasson, mivel ez nem tartozik a hatáskörébe.Deutsch szerint ez egy tőről metszett politikai összecsapás volt a bevándorláspárti többség és a bevándorlásellenes kisebbség között. Szólt arról is, hogy Frans Timmermans szereplése minimum kétséges volt, mivel a politikus ma már az európai szocialisták csúcsjelöltje, ezért ezt az eseményt is kampányolásra használta.

Újabb vita jöhet

Deutsch Tamás az Origo kérdésére közölte, hogy nem zárható ki, hogy a májusi választásokig ismételten napirendre veszik a magyar ügyet. Szerinte a bevándorláspárti képviselők mindig valamilyen magasztosnak tűnő eszmébe csomagolják a mondanivalójukat, pedig sokkal tisztességesebb lenne, ha egyenesen kimondanák, hogy azt szeretnék, hogy migránsok százezreit fogadja be Magyarország.

A fideszes EP-képviselő kijelentette,felháborító, hogy az EP napirendjén olyan témák nem szerepelnek mint a franciaországi brutális rendőri fellépések, vagy éppen a marosvásárhelyi egyetem ügye.Az utóbbi eseményről azt mondta, hogy Romániában a magyar szak megszüntetésével valóban a felsőoktatási tanszabadság sérül, és erről semmit sem beszélnek a bevándorláspárti politikusok. A magyar ellenzék viselkedéséről úgy vélekedett Deutsch, hogy jobban gyűlölik Orbán Viktort, mint amennyire szeretik a hazájukat.

Támadás a magyar emberek ellen

Zajlik az európai parlamenti választási kampány, és az Európai Parlament balliberális többsége ebben a kampányban is támadást indított a magyar emberek ellen – mondta Deutsch Tamás, a néppárt első felszólalója a brüsszeli EP-vitában, aminek a fő témája Magyarország. Az EP balliberális többsége, alapvető jognak tekintik a tömeges bevándorlást és támogatják azt. Migránsvízumot akarnak bevezetni, és legalizálni akarják az illegális migrációt. Soros György leghűségesebb szövetségesei a szokásos hazugságokat szajkózták. A vita még tart, utána részletes tudósítással jelentkezünk a sorosista szeánszról.

Forrás: origo.hu

Kép: MTI