Tanulmánykötet jelent meg Szőnyi Benjamin vásárhelyi író, lelkész munkásságáról 3

Kovács Imre Attila irodalmár, a hódmezővásárhelyi Emlékpont munkatársa két kötetét mutatta be csütörtök este a közgyűjtemény a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett programsorozatának harmadik előadásán.

A szerző az ötvenes évek elején a Dél-Alföldön működött Fehér Gárda Mozgalom egyik tagjának életét mutatja be az Emlékpont Könyvek sorozat tizedik köteteként megjelent, Így van ez. Fejezetek Juhász Nagy Vilmos viszontagságos életéből című kötetében, míg a Dalok szájharmonikára című könyvben a szerző a Juhász Nagy Vilmos által a börtönben, 1953 és 1956 között lejegyzett dalszövegeit rendezte sajtó alá.

Tanulmánykötet jelent meg Szőnyi Benjamin vásárhelyi író, lelkész munkásságáról 1

– A kiadvány hitelesen és szakmailag megalapozottan mutatja be a Fehér Gárda Mozgalomtörténetét – hangsúlyozta a bemutatón a szerzővel beszélgetve Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója, az Emlékpont intézményvezetője, hangsúlyozva, hogy a Kovács Imre Attila munkája során a családi dokumentumokra, a korszakról megjelent publikációkra és az állambiztonsági feljegyzésekre egyaránt támaszkodott.

Ígéretes életpályát tört meg a diktatúra: Kovács Imre Attila könyvbemutatója az Emlékpontban

Juhász Nagy Vilmos tanult, gazdaképzőt is végzett, ígéretes életpálya előtt álló fiatalemberként nemcsak az olvasókör vezetésében vállalt szerepet, de színjátszócsoportot is irányított, s ötletadója volt a vásárhelyi írótalálkozónak is. A Fehér Gárda Mozgalomban a környék fiataljai – bízván abban, hogy a rákosista vezetés tevékenysége során kialakult tarthatatlan állapotok miatt az amerikai csapatok felszabadítják Magyarországot – arra készültek, hogy segítsék a majdani felszabadítókat és részt vegyenek az új berendezkedésben. Szervezkedésüket leleplezték, két vezetőjüket kivégezték, s a mozgalom tagjaira súlyos börtönéveket szabott ki a bíróság.

Ígéretes életpályát tört meg a diktatúra: Kovács Imre Attila könyvbemutatója az Emlékpontban 1

Juhász Nagy Vilmost tizenöt évre ítélték, s a büntetéséből egy évtizedet az ország több fegyintézetében töltött. A várpalotai börtönévek során az elítélteket bányában dolgoztatták, ahol egy robbanás során bal lábfeje súlyosan roncsolódott, amelynek fájdalma további életén át elkísérte. Szabadulását követően a kádári rendszer gyanakvással fordult felé, s egészen 1982-ig megfigyelés alatt tartották, s csak éjjeliőri munkát kaphatott.

Ígéretes életpályát tört meg a diktatúra: Kovács Imre Attila könyvbemutatója az Emlékpontban 2

A börtönévek alatt, mintegy lázadásként, s hogy a hatalom ne érje el célját, a fogvatartott személyiségének megtörését, a rendelkezésére álló egészségügyi papírokra ceruzával népszerű szövegeket, népdalok, műdalok és kuplék szövegeit jegyezte le, kis „könyvtárat” alakítva ki biztosított magának bizonyos fokú szabadságot. Ezeket a feljegyzéseket juttatta el az Emlékpontnak Juhász Nagy Vilmos lánya, Katalin, s így születhetett meg a Dalok szájharmonikára című kötet.

Tanulmánykötet jelent meg Szőnyi Benjamin vásárhelyi író, lelkész munkásságáról 2

Kovács Imre Attila Így van ez című kötetének megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta, a könyv ingyenesen letölthető az Emlékpont honlapjáról.

Forrás: Arany-Tóth Attila