Elmebaj – garázdaságot vizionáltak a fideszes teaosztásban a gyurcsányisták

Pikáns politikai pofonba szaladt bele a Gyurcsány-párt makói fiókszervezete.

A Maros-parti túlmozgásos DK-sok súlyos bűncselekményt véltek felfedezni a fideszes alpolgármester kedves gesztusában. Czirbus Gábor barátai társaságában forró teát (illetve némi édességet) osztogatott a január 5-i fagyos hidegben tüncizgető néhány tucat „ellenállónak”, hogy ne csak a féktelen gyűlölködés tüze fűtse őket.

A hőzöngő O1G-zők mindezt azzal köszönték meg, hogy feljelentették a rendőrségen. Tán citromba harapott Mucsi Tamás – ő a helyi Gyurcsány –, hisz provokációt ordított, és elvtársaival együtt a gyülekezési törvény megsértése, valamint rendzavarás, garázdaság vádjával mószerolta be a teakínáló teamet. Mire a rendőrség jól elhajtotta melegebb éghajlatra.

Képzeljék el, hivatalosan is kimondták: a teaosztás nem bűncselekmény, nem rendzavarás, nem garázdaság! Még szép. De legalább a hülyeséget okiratba foglalták. Az őszödi böszmeség vörös ködének vakságában szenvedő DK-soknak immár papírjuk van a politikai agyalágyultságról.

Mondhatni: házhoz mentek a lószerszámért.

„Szerencsére Mucsi Tamással szemben a rendőrség úgy látta, a teával kínálás nem meríti ki a garázdaság fogalmát, így elutasították a feljelentést. Sajnálom az ügyet, de legalább most már mindannyian tudhatjuk, hányadán állunk. A demokrácia a saját politikai érdek szolgálatáig tart, utána jön a kommunistákra jellemző feljelentgetés”

– véste bele politikailag korlátolt ellenfeleit a helyi vörös könyvbe a fideszes alpolgármester.

Ha azt hiszik, hogy ezek után a kommunista gyurcsányisták belenyugodtak a sorsukba, hatalmasat tévednek. Mucsi elvtárs a megyei lapnak nyilatkozva kitart amellett, hogy a Fidesz provokált, sőt

„a teaosztásnak közegészségügyi kockázata is lehet, ami a tüntetés szervezőjét terheli”.

Egy dologban azért igaza van. Bizony, tényleg kirajzolódik ebben a morbid sztoriban a közegészségügyi kockázat: a féktelen, paranoid gyurcsányizmusé, ami a magyarok lelkét mérgezné. Reggel, éjjel meg este.

Szerencsére a nemzetnek bivalyerős az immunrendszere. Nem dőlünk be azoknak, akik “kurva” sok bort isznak, miközben teát prédikálnak.

Forrás: blogstar.hu

Kép forrása: pixabay.com