1

Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, mely előtt a vásárhelyi Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola is tiszteletét tette. A rendezvényen átadták a Kárász József arany oklevelet az intézmény részére.

Ezen a jeles napon a hódmezővásárhelyi Kárász József Irodalmi Kör rendhagyó irodalom órát tartott a diákoknak. Fehér József alapító elnök elmondta, azokat az intézményeket és gazdasági köröket, akik támogatják az irodalmi körük munkáját, arany oklevéllel jutalmazzák.

Az ünnepséget zenei blokkal indították, majd a tagok egy versekből összeállított műsorral készültek a gyerekeknek, megköszönve az elmúlt évek során kapott segítséget. A korább években a Rádió7 és a Németh László Városi Könyvtár kapta az elismerést, idén pedig a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskolát érte a megtiszteltetés.

Az oklevelet Juhászné Wolf Edit igazgató asszonynak adta át az alapító. Kiemelte, több alkalommal tartott már az irodalmi kör rendhagyó órákat az iskolában, melyek során közelebbről megismerhették a diákok a gyermek és felnőtt verseket.

Hozzátette, az intézmény több kiadványt is vásárolt, amellyel szintén támogatta az irodalmi kör munkáját.

A műveket Gyulafalviné Koncz Márta, Fehér József, Arany-Tóth Katalin és Harangi Géza szavalta a gyerekeknek.

A megemlékezés alkalmat adott arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek a nemzeti tudat erősítésének, felmutassák és továbbadják a magyar szellemi értékeket a fiataloknak.