A hét embere: nagyon fontos, hogy egy-egy diéta ne járjon kellemetlenségekkel 4

A mai napon a hét embereként a hódmezővásárhelyi Kriko Gym személyi edzőjét, Molnár Cintiát mutatjuk be, aki nemrégiben tett sikeres államvizsgát rekreáció és egészségfejlesztés szakon, valamint a napokban kapta kézhez testépítő-fitness sportedző végzettséggel bíró bizonyítványát is.

Cintia sporthoz való viszonya nagyon különleges. 2013-ban kezdett komolyabban foglalkozni a helyes táplálkozással és a testépítéssel, ezt követően 2015-ben elkezdte megmérettetni magát. Több versenyen is részt vett. A kitartó munka meghozta a várt sikert, minek köszönhetően magáénak tudhat fitnesz modell kategóriában egy országos és egy nemzetközi második helyezést is.

A hét embere: nagyon fontos, hogy egy-egy diéta ne járjon kellemetlenségekkel 2

A hét embere: nagyon fontos, hogy egy-egy diéta ne járjon kellemetlenségekkel

– Én magam is elsősorban az alakformálás és fogyás céljából kezdtem el változtatni a táplálkozási szokásaimon és sokáig egyedül próbáltam tájékozódni a témában, ám később aztán szakértői segítséget kértem. És nagyjából erre az időszakra tehető vissza a sporttal kialakult szoros – és azóta is tartó kapcsolatom. Ugyanis ekkor szántam rá magam a versenyzésre. Úgy éreztem, hogy számomra a konditeremben való edzés sokkal többet jelent, mint heti néhány alkalommal lejárni mozogni. Így aztán belevágtam. És mint tudjuk, helyesen étkezni és mindemellett rendszeresen, keményen edzeni sokszor nem csak fizikailag, hanem szellemileg is nagyon megterhelő. Főleg, ha az ember azt egyik napról a másikra teszi az életében rendszeressé. Ám az évek során aztán idővel rájöttem, hogy nem csak esztétikai, hanem egészségügyi okokból is rendkívül fontos a megfelelő táplálkozás, úgyhogy immár ezt is figyelembe véve igyekszem folyamatosan bővíteni a tudásomat. És egyébként azt látom, hogy egyre többen kezdenek nyitni az egészséges étkezés iránya felé. Sőt, bizonyos körökben kezd divattá is válni mindez, csak persze a legtöbb embernél még mindig a fogyás az elsődleges motivációs tényező. Viszont a nagy többség azért még idegenkedik attól, hogy lemondjon a megszokott ételekről és változtasson. Sokan nem hajlandóak elfogadni, hogy az egészségügyi problémáik egy része igen is a helytelen táplálkozásukban keresendő, és ez azért van, mert egyszerűen félnek a változástól – kezdte a személyi edző.

A hét embere: nagyon fontos, hogy egy-egy diéta ne járjon kellemetlenségekkel 7

Aki azt tapasztalja, hogy az emberek nagy része el sem tudja képzelni mennyi munka, energia és lemondás jár azzal, ha valaki testépítőnek áll és versenyezni kezd. Ebből kifolyólag rengeteg alkalommal ütközött kellemetlen helyzetekbe. Viszont véleménye szerint az is tény, hogy egy szép, formás alakot sem olyan könnyű kreálni. Ahhoz is elsősorban sok-sok intenzív mozgás, megfelelő étrend, kitartás és számos élvezeti cikk elhagyása szükséges.

– Úgy gondolom, hogy a megfelelő információk hiánya az, ami miatt sokan nem tudják, hogyan vágjanak bele az életmódváltásba. Rengeteg tévhit kering, ami miatt nem sikeresek a diéták, így sokan hamar fel is adják azt és kiábrándulnak az egészből. De gyakori indok szokott még lenni az időhiány és a rohanó életvitel is, bár én szinte biztos vagyok benne, hogy kellő elszántsággal mindenki képes úgy kialakítani az időbeosztását, hogy a a rendszeres étkezés és testmozgás is beleférjen. Semmiképp nem kívánom a magam malmára hajtani a vizet, de a személyi edzők megléte a világban nem véletlen. Fontos, hogy akinek gondjai vannak az az adott bajával szakemberhez forduljon. Legyen szó testképzavarról, önértékelési problémákról, súlyfelesleg gondokról vagy akár a táplálkozásról – hangsúlyozta a Kriko Gym munkatársa.

A hét embere: nagyon fontos, hogy egy-egy diéta ne járjon kellemetlenségekkel 6

Elmondása szerint, mivel köztudott, hogy minden test és szervezet egyénre szabott, így aztán az étrendek, a mozgásformák és gyakorlatilag minden, ami ahhoz szükséges, hogy valaki egészséges, jó kinézetű boldog ember legyen, személyre szabott kell, hogy legyen. Ő, mint a vásárhelyi Kriko Gym friss munkatársa azon dolgozik, hogy minél több hozzá ellátogató személy érezze a lehető leggyorsabban a lehető legjobban magát a bőrében.

– Egyrészt az egészségkárosító élelmiszerek – mint például a cukor, a finomliszt, a gyorsételek- elhagyása, másrészt pedig az egyéni szükségleteknek megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyagok fogyasztása az, ami a jó életvitelhez elengedhetetlen. Emellett persze a folyadék, a vitamin és az ásványianyag bevitel is legalább ennyire fontos. Az illetőnek ismernie kell, hogy mik az egyéni szükségletei. Ehhez figyelembe kell venni a korát, nemét, testsúlyát, magasságát, fizikai aktivitását, anyagcseréjét, esetleges intoleranciáit, allergiáit, betegségeit és nem utolsó sorban a célját. Egy átlagember számára mindenképp fontos, hogy a diéta ne járjon kellemetlenségekkel és, hogy egész életen át tartható és élvezhető is legyen – fejtette ki Molnár Cintia.

A hét embere: nagyon fontos, hogy egy-egy diéta ne járjon kellemetlenségekkel 5

Kedves Olvasóink! Bátran ajánljuk, hogy keressék fel a környezetükben tevékenykedő személyi edzőket, hiszen az alábbi interjúból világosan kiderül, hogy ők aztán tényleg értünk vannak. Azért, hogy hozzáértésükkel segítsenek bennünket abban, hogy egy kiegyensúlyozottabb és egészségesebb életet tudjunk élni.

Fotó: Gémes Sándor