Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 15

Különleges tárlat megnyitójával vette kezdetét a Tornyai János Emlékév Hódmezővásárhelyen. A múzeum névadója születésének százötvenedik évfordulóján Tornyai most nem mint festőművész, vagy kulturális szereplő, illetve közösség- és művészetszervező, hanem mint néprajzi gyűjtő került a központba.

 

Erről Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója szólt köszöntőjében, hangsúlyozva, hogy Tornyai néprajzi magángyűjteménye alapozta meg a közgyűjtemény Vásárhely néprajzi hagyományát bemutató részét, hozzátéve: az emlékév során a múzeum kiállításokkal, konferenciával és kiadványok megjelentetésével igyekszik tisztelegni százötven éve született névadója előtt.

– A vásárhelyi múzeum 1951-ben vette fel Tornyai János nevét – emlékeztetett megnyitójában Nagy Vera néprajzkutató, a közgyűjtemény korábbi igazgatója. Tornyai az 1890-es évek első felében kezdte el a népművészeti tárgyak gyűjtését, s a bútorok, kerámiatárgyak jó ideig lakását díszítették, de műtermébe került a református ótemplom akkoriban leszerelt, eredetileg a tizennyolcadik században készült szószéke és a papok padja is. Tornyai tárgyalt szegedi és fővárosi múzeumokkal is gyűjteménye átvételéről, azonban végül Hódmezővásárhely városa vásárolta meg az alkotó mintegy kétszázötven tárgyból álló kollekcióját.

– A parasztcsaládba született Tornyai a népművészeti tárgyakban meglátta az értéket, amikor az ócskapiacon, vagy éppen a vásárhelyi gazdáknál lelt rájuk – mondta el a kiállítás kurátora, Terendi Viktória néprajzkutató, emlékeztetve, hogy a fennmaradt történetek szerint e tárgyak nemcsak a művésznek, de az átadónak is közel állt a szívéhez, hiszen nemegyszer megkönnyezték a régi bútorokat, ruhákat, kerámiákat. Ám mégis fontosnak gondolták, hogy ezek megmaradjanak az utókornak, s nekik is köszönhetően a huszonegyedik század látogatói is találkozhatnak a március végéig látogatható kiállításon a régi vásárhelyiek néprajzi értékkel bíró tárgyaival.

A megnyitón a Tornyai által is kedvelt hegedűmuzsikát Monori Csenge népzenész előadásában hallhatott a közönség.

Forrás és fotók: Arany-Tóth Attila

Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve  Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 2 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 3 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 4 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 5 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 6 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 7 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 8 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 9 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 10 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 11 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 12 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 13 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 14 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 16 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 17 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 18 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 19 Megkezdődött a vásárhelyi múzeum névadójának emlékéve 20