Németh Angéla

Nem állítható, hogy nem szereti a pénzt a főváros XV. kerületének DK-s polgármestere, Márki-Zay Péter egyik pártfogoltja. Igaz, kibabrált vele az ellenzéki többség…

A korrupcióra kínosan érzékeny Márki-Zay Péter újabb politikai szövetségese bukott le!

Csúnya incidensről híresülhet el Rákospalota, Újpalota és Pestújhely gyurcsányista polgármestere, aki ősszel az időközi választáson a helyi szivárványkoalíció támogatásával hajszállal előzte meg kormánypárti kihívóját. A DK-s Németh Angéla – akit kézzel-lábbal-videóval is támogatott a materialista keresztény, egyébként magát jobboldali-konzervatívnak mondó Márki-Zay Péter – megszavazta saját kétmilliós jutalmát. Ami legalábbis nem elegáns. Ráadásul hoppon is maradt, mert kibabrált vele az ellenzéki többség…

Az esetről beszámoló Magyar Idők úgy fogalmaz: kicsiben megvalósul a jobbikos és gyurcsányista összefogás.

Lehoczki Ádám fideszes önkormányzati képviselő a lapnak elmondta: még az ellenzéki többségű testület sem szavazta meg a polgármester asszony jutalmát a legutóbbi decemberi ülésen. (Nem is csoda, hiszen az előterjesztés szerint Németh féléves polgármesteri munkáját jutalmazták volna, ám mindössze két hónapja volt polgármester a testületi ülés idején, előtte csak alpolgármesterként járt el ilyen jogkörben – jegyzi meg a lap). Németh Angéla ugyanakkor maga is igennel voksolt a saját kétmilliós jutalmára, ezt pedig Lehoczki precedens nélküli aktusnak nevezte, hiszen anno Hajdu László korábbi polgármester tartózkodott a szavazáson, amikor az ő jutalmáról döntött a testület. Pikáns adalék, hogy az előterjesztést a DK-katonának tekinthető Németh több mint kétmillió forintos jutalmáról a korábbi jobbikos Bodó Miklós adta be…

A Magyar Idők szerint egyébként ez az ügy is jelzi, hogy Németh Angéla korántsem örvend olyan tekintélynek a kerületben, mint elődje, az azóta a parlamentben helyet foglaló Hajdu László. A polgármester asszonyt ugyanis – írják – egyenesen „dróton rángatja Gyurcsány Ferenc egykori belügyminisztere”, Lamperth Mónika jegyző.

Lehoczki Ádám kifejtette: Németh gyengesége abból is látszik, hogy – feltehetően Lamperth nyomására – még saját jobbkezétől és bizalmasától, a korábbi kabinetvezetőjétől is megvált. Gyurcsány Ferenc egykori belügyminisztere 2014-es érkezése óta gyaníthatóan a saját embereivel próbálja feltölteni a polgármesteri hivatalt, s míg Hajdu úgy-ahogy meg tudta ezt akadályozni, Németh semmilyen ellenállást nem képes kifejteni – állítja.

A borítóképen: Márki-Zay Péter, Németh Angéla és Hajdu László