Cáfolja a Németh László Gimnázium, hogy nem hívták meg Márki-Zayt a szombati bálra

A Németh László Gimnázium, Általános Iskola az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhez, amit változtatás nélkül olvashatnak portálunkon.

“A Németh László Gimnázium vezetőségének közleménye

Szülőktől értesültünk arról, hogy Hódmezővásárhely polgármestere 2019. január 13-án hivatalos facebook-oldalán az alábbiakról tájékoztatta a közvéleményt a Németh László Gimnázium diákbáljával kapcsolatban: „Még hivatalos meghívót nem kaptam…”. Néhány mondattal később: „… már a meghívás előtt programom volt szombatra…”, majd ismét később: „egy értesítést már a Németh László Gimnáziumnak a báljáról kaptam.” És a gondolatkör lezárásaként: „megható, hogy az iskolavezetés nem kívánt meghívni a Németh László-bálba, de a gyerekek és a szüleik kiharcolták ezt”.

A tények:

1. A gimnázium diákbálját a szülői szervezet szervezi és finanszírozza. A bálba szóló hivatalos meghívókat ők küldik el MINDEN meghívottnak. A polgármesternek január 8-án (öt nappal a facebooktájékoztató előtt) a meghívót elküldték. A polgármester titkársága január 9-én (négy nappal a facebook-tájékoztató előtt) az alábbi levelet küldte:

Cáfolja a Németh László Gimnázium, hogy nem hívták meg Márki-Zayt a szombati bálra 1

2. A báli meghívás kapcsán az „iskolavezetés szándékai”-val kapcsolatos sejtetés számunkra értelmezhetetlen, és alkalmas lehet arra, hogy feszültséget okozzon, és bizalmatlanságot keltsen egyes szülőkben vagy diákokban az iskola vezetése iránt.

3. Őszintén szeretnénk, ha a diákbál nem válna politikai színtérré, hanem végzős diákjaink, szüleik és hozzátartozóik életre szóló, örömteli élménye lehetne! Ezen dolgoznak sokan, diákok, szülők, tanárok hónapok óta. Tisztelet és köszönet érte! A Németh László Gimnázium, Általános Iskola vezetése nevében:

Árva László

intézményvezető”