Kosársuli: újabb itthoni meccs következik

Kosársuli: újabb itthoni meccs következik

Második idei mérkőzésére készül a Vásárhelyi Kosársuli, amely egyben a második hazai találkozója lesz a csapatnak zsinórban. Az NB I/B Zöld csoportjának 15. fordulójában a listavezető ellenfele szombaton a Tiszaújváros lesz a Hódtói Sportcsarnokban.
A napokban megkapják a 130 ezres praxistámogatást a háziorvosok

5,8 milliárd forintra pályázhatnak háziorvosi praxisok és praxisközösségek

Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok, illetve fenntartó önkormányzatok 5,8 milliárd forintra pályázhatnak népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.
Németh László Gimnázium

Közel 1 milliárd forintból újul meg a Németh László Gimnázium és Általános Iskola

A grandiózus beruházásnak köszönhetően új kulturális központ, multifunkciós sportterem kerül kialakításra. Az épületszárnyat a 21. század igényeinek megfelelő felszereltséggel látják el. Ennek köszönhetően a diákok a tanórákon kívüli sportfoglalkozásaikat az intézményben, egy rendkívül modern és látványos környezetben tölthetik – mondta Árva László a Rádió 7 műsorában.
Tízmilliárd forint pályázható családbarát szülészetek kialakítására

Több mint kétezer milliárd forint jut idén családtámogatásra

A családok éve után is tovább erősödhet a családbarát Magyarország, "a lendület tovább tart", és továbbra is kiemelt kormányzati cél, hogy eltüntessék a fiatalok életkezdése, családalapítása előtt álló akadályokat - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Levonulóban az influenzajárvány

NNK: megkezdődött a járvány

Megkezdődött az influenzajárvány az országban, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a január 7-13. közötti időszakban 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében szerdán.
Varga Mihály: Trianon terhét akkor tudjuk levetni, ha hiszünk a magyarság jövőjében

Varga Mihály: egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója

Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója (kata), január elsején több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Rendkívüli közgyűlés: Márki-Zay döntse el, hogy lokálpatrióta vagy országos politikus

Rendkívüli közgyűlés: Márki-Zay döntse el, hogy lokálpatrióta vagy országos politikus

Titkos szavazáson kérik ki az önkormányzati cégek dolgozóinak véleményét a túlóratörvénnyel kapcsolatban - erről döntött ma délelőtti rendkívüli közgyűlésén a vásárhelyi képviselő-testület. Ismét országos ügyek kerültek elő, ezért a Fidesz-frakció szerint Márki-Zay Péternek el kell dönteni, hogy polgármesterként, vagy országos politikusként kíván dolgozni. 
Újabb eljárás lehet Botkáék ügyeiből

Újabb eljárás lehet Botkáék ügyeiből

Egy héten belül másodszor tett hűtlen és hanyag kezelés miatt feljelentést Szabó Bálint, a jogász ezúttal a dorozsmai nagybani piac értékesítése miatt fordult a hatóságokhoz. Szerinte a vagyonvesztés mértéke ezúttal is milliárdos nagyságrendű lehet - írja a Magyar Idők.
Csak kevesen lelkesednek a nagy tüntetés ötletéért

Csak kevesen lelkesednek a nagy tüntetés ötletéért

Az ellenzék eredeti terve – hogy a szakszervezetekre rátelepedve szombattól országos sztrájkot indítanak – elbukott. Ezzel párhuzamosan azonban a magukat civileknek nevező kormányellenes csoportok egyre absztraktabb tüntetési ötletekkel állnak elő. Péntek-szombaton országos sztrájk nem, de félpályás útlezárás, „metrófoglalás”, belvárosi séta, étterem előtti tüntetés is lehet; az ezeken való részvételt eddig csak néhány százan jelezték. A sztrájkbizottságok közben az ellenzéktől eltávolodva dolgoznak a tervezett munkabeszüntetésen - írja a Magyar Idők.
Nem tettek le terveikről a migránspárti erők

Nem tettek le terveikről a migránspárti erők

Az Európai Bizottság állításával ellentétben a Fidesz szerint igenis van bevándorlási válság, különben nem akarnának az illegális bevándorlók Európába jutni. Hollik István kormányszóvivő azt mondta, hogy az unió migránspárti erői nem megállítani, hanem behozni akarják a migránsokat.