Tízezer Csongrád megyei életét vette el a doni katasztrófa

A Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Csongrád Megyei Önkormányzat közösen emlékezett meg a doni áttörés 76. évfordulójáról Szegeden péntek délután. A Rákóczi téri Szabad emlékezés szobránál beszédet mondott dr. Mikecz Péter, a megyei kormányhivatal főigazgatója, az áldozatokért Juhász András református esperes mondott imát.

Idén tíz éve, hogy a Csongrád Megyei Közgyűlés úgy döntött, méltó mementót állít a Don-kanyarban elesett katonák emlékére. Kligl Sándor szobrát 2009. október 31-én avatták fel a Rákóczi téren. Ezen a helyszínen emlékezett meg a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Csongrád Megyei Önkormányzat péntek délután az 1943. január 12-i eseményekről. A 76 évvel ezelőtt megindult szovjet támadás miatt több mint százezer magyar katona, köztük háromezer szegedi és mintegy tízezer Csongrád megyei soha nem tért haza szeretteihez.

Dr. Mikecz Péter megemlékező beszédében felelevenítette a történelmi eseményeket, amelyek a tragédiához vezettek, a német nyomásról, amelynek eredményeképp az induló hadtest lehetetlen feladatra vállalkozott. A Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója rámutatott: tudjuk, hogy a kétszázezres 2. magyar hadsereg helytállt az utolsó töltényig, amikor a szövetséges román és olasz alakulatok már régen megfutamodtak. Továbbá elmondta: a nemzet áldozatvállalásából Csongrád megye is kivette a részét, megyénk második világháborús embervesztesége megközelíti a húszezer főt, melynek mintegy fele a Don-kanyarban esett el.

Tízezer Csongrád megyei életét vette el a doni katasztrófa 1

– A több mint hét évtizeddel ezelőtti vereség dédapáink és nagyapáink számára súlyos, titkolnivaló emlék volt. E szörnyű tragédia hosszú időn keresztül csak lábjegyzetként szerepelt a történelemkönyvek eldugott lapjain, beszélni sem lehetett róla – emelte ki.

– A doni katasztrófa ma már több mint megtanulni való történelemlecke: jelképe a felelőtlen politizálás következményeinek, de jelképe a kitartásnak és önfeláldozásnak is. A tiszteletadás, a kegyelettel való emlékezés pedig kötelesség! Nem felejthetünk, mert minden katonájának halála a magyar nemzet vesztesége – hívta fel a figyelmet dr. Mikecz Péter.

Tízezer Csongrád megyei életét vette el a doni katasztrófa 2

Ezt követően Juhász András református esperes mondott imát. A 1943. január 12-i tragédiára emlékezve a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Csongrád Megyei Önkormányzat elhelyezte koszorúit, a megjelentek mécsest gyújtottak.

Forrás: makohirado.hu