Bezárt a Joker, a vásárhelyi éjszakai élet egyik bástyája 3

Sokan megdöbbentek az év végén a hír hallatán: bezárt a Joker. A belvárosi szórakozóhelyen 12 éven át bulizhattak a vásárhelyiek, most azonban lakat került az ajtóra. Még az üzemeltető sem tudja, kinyitnak-e újra.

Szinte nincs olyan fiatal és középkorú Vásárhelyen, aki ne mulatott volna át legalább egy éjszakát a Joker Cafeban. Az Andrássy úti helyen 2006 decembere óta tárt karokkal várták a szórakozni vágyókat, ezért érte váratlanul a legtöbb embert a hír, hogy néhány hete zárt ajtó fogadja az arra járókat.

Bezárt a Joker, a vásárhelyi éjszakai élet egyik bástyája 1

– Több tényező, például gazdasági vonatkozás is közrejátszott a döntésben. A hétköznapok csak mínuszt termeltek, és az utóbbi időszakban már péntek este is kevesen voltak, csak a szombat volt erősebb. Lelkes tömeg nélkül nehéz lelkesnek maradni – nyilatkozta lapunknak a Joker vezetője, aki szerint a problémát az okozza, hogy a mai fiatalok ingerküszöbét – elsősorban az online világ miatt – már nem lépik át a hagyományos szórakozóhelyek.

Bezárt a Joker, a vásárhelyi éjszakai élet egyik bástyája 2

Éppen ezért a jövő átgondolás alatt áll.– Nem tudom, mi lesz, lesz-e még itt ebben a formában Joker – folytatta az üzemeltető, hozzátéve, egyelőre nem tervez búcsúbulit, mert az már olyan véglegesnek tűnne, akár egy temetési szertartás.

A hely kedvelőinek így egyelőre csak a remény marad, hogy valamikor újra partizni csábítja őket a vásárhelyi éjszakai élet egyik bástyája.

Bezárt a Joker, a vásárhelyi éjszakai élet egyik bástyája