Az országgal szemben politizál a magyar ellenzék?

A baloldal egyre több választópolgár szimpátiáját próbálja kivívni, demonstrációkat rendeznek országszerte, tiltakozva az Orbán-kormány politikája ellen. Szakértők szerint azonban az ellenzék nem ismerte fel azt, hogy az országgal szembeforduló politikával nem fognak több támogatót szerezni – írja a hirado.hu.

Együtt tüntetett Brüsszelben több magyar ellenzéki politikus Judith Sargentini, holland zöld párti képviselővel a magyar kormány politikája ellen.

Sargentini állította össze azt a jelentést, amelyben javasolják, hogy be kell vetni a legszigorúbb büntetést, az uniós atomfegyvert Magyarország ellen.

Ez az eljárás akár azzal is járhat, hogy megvonják Magyarország szavazati jogát.

Egy ilyen megmozdulásnak nincs nagy jelentősége – jelentette ki Farkas Örs a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Mint mondta, nem nevezhető olyan erősnek és jelentősnek ez a tüntetés, mint a franciaországi sárga mellényes tüntetések, azonban, a szakértő szerint, van összefüggés a kettő között.

Kifejtette: a franciaországi események más dimenzióban zajlanak, mint a magyar ellenzék demonstrációi. Az, hogy egyidejűleg Rómában, Bécsben, Belgrádban és Budapesten is tüntetések indulnak, nem lehet véletlen – hangsúlyozta.

Farkas szerint ennek a folyamatnak a része a keddi, brüsszeli ellenzéki tüntetés is.

Rossz módszert választanak népszerűségük növelésére

Mi lehet egy ilyen színvallásnak a célja, kiknek a szimpátiáját lehet kivívni egy ilyen demonstrációval – merült fel a kérdés a műsorban. A szándék ma már nem lehet az új választók megszólítása – jelentette ki Farkas Örs. Véleménye szerint a baloldali pártok Magyarországon 2010 óta következetesen a magyar kormány ellen foglalnak állást minden kérdésben, függetlenül azok tartalmától.

Mint mondta, az ellenzék kizárólag Orbán Viktorral szemben akar politizálni. Emlékeztetett: 2011-ben Magyarország az Alaptörvényhez és a Médiatörvényhez kapcsolódóan számos kritikát kapott az Európai Unió részéről, amelyhez, a mostani Sargentini-jelentéshez hasonló módon, baloldali pártok nyújtottak segítséget.

Hozzátette: nem ismerték fel a baloldali pártok, hogy azok a választók, akik a 2011-es politikájuknak köszönhetően nem fordultak szembe a magyar kormánnyal, azok nyolcévnyi, országgal szemben folytatott politizálást követően sem fognak az ellenzékhez csatlakozni.

Közös lista, vagy mégsem?

Május végén európai parlamenti választásokat tartanak az Európai Unióban. Az ellenzék erre egy közös listával készül, ami Farkas Örs szerint a kispártok félelméből ered.

Mint mondta, azok a pártok, akik az öt százalékos parlamenti küszöb alatt, vagy a körül ingadoznak, nagyon tartanak attól, hogyha önmagukat megmérettetik a választáson, akkor nem szerzik meg a mandátumhoz szükséges szavazatszámot. Ezért erőszakosan keresik az együttműködés lehetőségét minden olyan politikai szervezettel, amely erre alkalmas lehet – fejtette ki az elemző.

Hozzátette: az összes ellenzéki párt ma már ezt a megoldást választja, függetlenül attól, hogy értékrendjük miként viszonyul más pártok értékrendjéhez.

Várhatóan csütörtökön tárgyalnak

Egy független, a pártokhoz szorosan nem kötődő közéleti személyiség vezetheti az ellenzék közös listáját az európai parlamenti választáson – erről ír a Magyar Idők. A portál értesülései szerint az eddig példa nélküli együttműködéstől

12-13 mandátumot remélnek a pártok.

A hírek szerint a megbeszélés csütörtökön lesz, a tárgyalóasztalnál a Jobbiktól kezdve a DK-ig, minden ellenzéki párt képviselteti magát – hangzott el az M1 Híradójában.

Hogy pontosan ki vezetné az ellenzéki listát, azt egyelőre még nem tudni. A Magyar Idők értesülései szerint a jelöltek sorrendje a pártok jelenlegi erőviszonyát tükrözné: vagyis az első helyeket a Jobbik kapná, utána jönnének az MSZP, majd pedig a DK képviselői.

A Jobbik nem kér a közös listából

Kedden az MSZP választmányi elnöke elismerte, hogy valóban vannak tárgyalások, amelyek az ellenzéki együttműködést hivatottak tető alá hozni. Kunhalmi Ágnes úgy fogalmazott: most az ellenzéki pártok léte múlik azon, hogy képesek – e összefogni.

Az MSZP elnöke is a teljes ellenzéki összefogás mellett érvelt az elmúlt hetekben többször is. Tóth Bertalan szerint erre azért van szükség, mert ezt várják el tőlük a választópolgárok.

A Jobbik azonban úgy tűnik, nem kér a közös listából.

A párt szerint egy ilyen ellenzéki EP-lista bohózattá válna, és hamar széthullana. A párt közleményében az is áll: nem léphetnek választási szövetségre Gyurcsány Ferenccel.

A párt elnökhelyettese viszont alig 24 órával korábban azt nyilatkozta: bárkivel együttműködnek. Nemcsak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is, ha szükséges.

Forrás: hirado.hu

Fotó: MTI