Szabó Bálint: Márki-Zay személyesen érintett a K’Art ügyben! 2

A per amiatt indul, mert a vásárhelyi polgármester azt állította, Szabó Bálint jogász együtt volt vádlott Zuschlag Jánossal – olvasható a Vásárhely24-en.

Szabó Bálint jogász 3 rágalmazási pert is indított a vásárhelyi polgármester ellen a közelmúltban. Márki-Zay a K’Art károsultak képviselőjét többszörösen elítélt bűnözőnek, és büntetett előítéletűnek nevezte, azt állította, hogy a Zuschlag ügyben Szabó Bálint Zuschlaggal együtt vádlott volt, és hogy megvesztegette Lázár Jánost a Szeviép-ügy kártérítési program részében.

Az első ügyben novemberben tartottak tárgyalást Makón, ahol két fél közti békítésre tettek kísérletet. Egyelőre eredmény, ítélet nélkül.

Most az újabb, a felsorolás szerinti második ügyben kerül sor tárgyalásra, melynek helyszíne ezúttal is Makó, időpontja pedig várhatóan február vége.

A harmadik, rágalmazási ügy tárgyalásáról még nincs hír, de várhatóan/vélhetően arra is ez időtájt kerülhet sor.

Decemberben több per is indult a polgármester ellen, melyeket első fokon elveszített.

Januárban egyébként a bíróságon folytatódik a K’Art-csőddel kapcsolatos büntetőügy is, ahol a felszámolók állnak a vádlottak padján, de tanúként ezúttal beidézik a Kendi családot is.

Forrás: vasarhely24.com