Továbbra is csúcson a Fidesz támogatottsága 1

A balliberális IDEA Intézet 2018. december 17–20. között, tehát a túlóratörvény elfogadását követően végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség és a biztos szavazók körében sem változott érdemben.

A Jobbik választottsága mindkét kategóriában némiképp elmarad a novemberi eredményekhez képest. Az MSZP, a DK, és a Momentum támogatottsága változatlan. A képviselőcsoporttal bíró LMP és a Párbeszéd támogatottsága nem jelentős mértékben, de nőtt az elmúlt időszakban.

A november végi 34 százalékhoz képest a Fidesz–KDNP-vel a teljes felnőtt népesség 35 százaléka szimpatizál, ez az arány a Jobbik esetében december közepén 7 százalék. Az előző hónaphoz képest az MSZP-t, a DK-t és a Momentumot egyaránt ugyanannyian támogatták, mint az előző hónapban. A szocialisták 7 százalékos, a Demokratikus Koalíció 6 százalékos, míg a Momentum 3 százalékos támogatottsággal rendelkezik a teljes népesség körében.

A további pártokat tekintve az utóbbi körben az LMP 2 százalékról 3 százalékra növelte a támogatottságát a vizsgált időszakban, míg a Párbeszéd a korábbi 1 százalékos támogatottságán javított valamelyest, és jelenleg a teljes népesség 2 százalékának támogatását tudja magáénak. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt szintén változatlan (3 százalék) támogatottsággal rendelkezik a teljes népesség körében.

A Fidesz–KDNP-re a novemberi biztos szavazó pártválasztók 51 százaléka után december elején 50 százaléka, míg a Jobbikra az előző hónapi kutatás 12 százaléka után december elején 11 százalék szavazna. A biztos szavazó pártválasztók 10 százaléka az MSZP-t, 9 százaléka a DK-t, 4 százaléka az LMP-t támogatná. A Párbeszéd listájára a biztos szavazó pártválasztók 3 százaléka, a Momentuméra 5, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt listájára pedig a biztos szavazó pártválasztóknak 4 százaléka szavazna.

A pártpreferenciájukat nem vállalók, vagy abban bizonytalanok aránya kis mértékben csökkent, hiszen az előző havi 34 százalék helyett a vizsgált időszakban a megkérdezett 32 százalékuk nyilatkozott így.

Továbbra is csúcson a Fidesz támogatottsága

A kutatás a túlóratörvény elfogadását követően készült.

Forrás: 24.hu