Lázár: azoké a felelősség, akik megpróbálják megbontani a rendet

A térség országgyűlési képviselője hosszú interjút adott a Makói Városi Televíziónak, amelyben beszélt az ellenzéki tüntetésekről, és a Munka Törvénykönyvének módosításáról is. Lázár Jánosban is felmerülnek kérdések a túlóratörvény megvalósíthatósága kapcsán, ám ezek kifejezésének szerinte nem az a módja, hogy utcai zavargásokat kell szítani és szervezni, ahogyan ezt az ellenzék teszi.

Szokatlannak nevezte a Parlament utolsó tavalyi ülésnapján kialakult működési zavart Lázár János, kiemelve, hogy nem volt arra példa 1990 óta, hogy bárki is a Parlament elnökének munkáját megakadályozza.

– Ez egy példátlan atrocitás, ami meggyőződésem szerint egy másik dimenzióba nyomja át a magyar politikát, 2019-ben nehezebb lesz a boldogabb, békés esztendő, tekintettel arra, hogy a politikai ellenfeleink eldöntötték, hogy egy másikfajta politikát fognak képviselni akár az ország házában, akár azon kívül. – fogalmazott.

A képviselő szerint ezek a fajta akciók megkérdőjelezik az értelmes politika szükségét, lehetőségét. Véleménye szerint ez a jövőben is megismétlődhet, az ellenzéki politikai boszorkánykonyhákban, illetve az őket támogatók asztalán itthon és külföldön az a terv készül, hogy miután a CEU elköltözött Magyarországról, Soros bosszút áll Magyarországon, és fokozni fogják a kormányzatra a nyomást: országos és helyi szinten is provokatív politikai stílus lesz jellemző, azaz egyfajta destablizációs kísérlet történik 2019-ben.

– A kormánypártoknak és a szavazóiknak ezzel kell szembenézni, egy provokatív politikai stílus lesz jellemző 2019-ben, ez egy destabilizációs kísérlet lesz a két választás alkalmával, nem tudom, hogy hová fog fajulni. – hangsúlyozta Lázár János.

A Munka Törvénykönyvének módosítása kapcsán kiemelte, meggyőződése szerint vitatható és vitatott lépése is a kormányzatnak, majd kiderül, hogy a valóságban ez hogyan fog működni.

Az országgyűlési képviselő mindenesetre nem biztos benne, hogy a munkavállalók széles körének a támogatását elnyeri, a törvény megvalósíthatóságával kapcsolatosan neki is vannak kérdései, ebből azonban nem lenne szabad annak következnie, hogy a Parlament ülését el kell lehetetleníteni, vagy utcai zavargásokat kell szítani és szervezni.

– Önmagában az, hogy többet kell dolgozni, és többet lehet keresni, nem feltétlenül rossz, ezért érdemes erről a kérdésről egy értelmes párbeszédet folytatni, amit az ellenzék véghezvitt, az kizárja ezt. – tette hozzá a képviselő.

A törvény módosítását vitaképes ügynek tekinti, nem utasítja el eleve az ezzel kapcsolatos kritikákat, a választókerületben találkozott ellenző és támogató véleménnyel is.

Az ellenzéknek azonban szerinte a külföldi és hazai tanácsadói azt javasolták, hogy politikai marketing akciókkal kerüljenek be a világsajtóba. Ezt a feladatot nem biztos, hogy megértették, de mindenesetre próbálták végrehajtani egészen botrányos és szánalmas körülmények között

A budapesti és makói tüntetésre is kitérve Lázár János azt mondta, aki a baloldal elmúlt száz éves történetét ismeri, az pontosan tudja hogy milyen destabilizációs kísérletek zajlottak országszerte, és annak 1919-ben és 1920-ban mi lett a következménye. Megvan a történelmi előképe az utcai zavargásoknak és a rend és törvényesség megbontásának, meggyőződése szerint a helyi politikai ellenfeleik, és az országos ellenzék is erre készül 2019-ben.

– Ennek egy apró közjátéka volt itt helyi szinten ez a tüntetés, ami aztán provokációvá vált, hiszen a Fideszes politikusokat provokálták, akik békésen vettek részt a rendezvényen. Czirbus Gábor alpolgármester, helyi Fidesz elnök kiválóan helyt állt, megőrizte a nyugalmát és a higgadtságát, ez nagyon fontos. – mondta el Lázár János.

A térség országgyűlési képviselője szerint lesznek hasonló akciók, ami a város fejlődésére is kihathat majd, mert a vita, a konfliktus és a veszekedés az nem használ a fejlődésnek. Annak ugyanis a feltétele legalább valamiféle együttműködés, még azokkal is, akikkel nem értünk egyet.

– A makói képviselő testületben, az első fél órás lökdösődést leszámítva egy nagyon konstruktív légkör alakult ki a város jövőjét illetően. A polgármester is úgy látom, hogy a pártok fölött, középen állva próbálja irányítani a várost, ez nekem nagyon tetszik és nagyon szimpatikus, támogatom is ebben a törekvésében. Egy polgármester az ne pártpolitikus legyen, hanem mindenki polgármestere. – tette hozzá.

Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a helyi Fideszt is reakcióra kényszerítik az ellenzéki provokációk, nem lehet eltekinteni attól, hogy az embert folyamatosan provokálják, előbb-utóbb valamit lépni kell.

A nemrég nyilvánosságra hozott közvélemény kutatásra kitérve, amely szerint Farkas Éva Erzsébet támogatottsága nagyon magas, Lázár János azt mondta, miután ez kiderült úgy látja, a helyi politikai ellenfeleik elveszítették a józanságukat és megpróbálják provokálni a városvezetést, megpróbálják a város nyugalmát felforgatni.

– Ettől én óvnám őket, arra kérem Makó minden politikai ellenzékhez tartozó képviselőjét, tartózkodjon attól, hogy a város nyugalmát és békéjét felforgassa 2019-ben, vegye tudomásul a választók döntését. – fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy a választási küzdelmeket nem az utcán, nem erőszak árán kell lefolytatni, hanem értelmes vitát kell folytatni.

– Azoké a felelősség, akik megpróbálják megbontani a rendet és nem veszik tudomásul a választók akaratát. A parlamenti választásokon is olyan eredmény született, hogy bármilyen választási rendszer lenne, a Fidesz magasan nyert volna, és jól látszik, hogy nagy a társadalmi támogatottsága a kormánynak. Szerintem ezt érdemes tudomásul venni és érdemes volna az ellenzéknek is megújulni. – fogalmazott.

Makón pedig szerinte vannak is pozitív példák, olyan témák, amikről a képviselő testület ülésein értelmes vita volt. Ezzel kapcsolatban Lázár János kiemelte, nagyon tetszett neki, hogy Török Miklós DK-s képviselő felkarolta a környezetszennyezés, a levegőszennyezés kérdését, ez egy konstruktív, érdekes párbeszéd volt.

Makó azért tud a legsikeresebb város lenni Csongrád megyében, mert itt sikerült az összefogás feltételeit megteremteni, ő képviselőként abban lesz érdekelt és azt fogja mondani minden szereplőnek, hogy próbáljanak dolgozni a városért, és próbáljanak egymással szót érteni.

A videó alább megtekinthető.

FogadóÓra: Lázár János

FogadóÓra: Lázár János

Közzétette: Makói Városi Televízió – 2019. január 2., szerda

A cikket írta: Nagy Szabolcs

Forrás: makohirado.hu