Meghalt Vásárhely korábbi alpolgármestere

Novák Imre 81 éves korában hunyt el.

Novák Imre 1937. augusztus 7-én született. Dolgozott gyapotszedő szakmunkásként, majd mezőgazdasági és mérnöki tanulmányok után főmérnökként, gépészmérnökként Szegeden, Mindszenten és Kisteleken is munkát vállalt. 1971-től a helyi Dózsa TSZ-ben dolgozott, 1989-ben belépett a FKGP-be. 1990 után 94-ben és 98-ban Újváros települési képviselője, a város alpolgármestere, majd rövid ideig polgármester-helyettese volt. Nevéhez fűződik egyebek mellett, hogy Hechingen az ő kezdeményezésére lett Vásárhely testvérvárosa.

Búcsúztatásáról később gondoskodnak.

A hírről a Vásárhely24 számolt be.

Fotó: Vásárhely24