Idén is teltházas volt az újévi hangverseny Vásárhelyen 1

18. alkalommal rendezte meg a Városi Fúvószenekar újévköszöntő hangversenyét a Fekete Sas báltermében.

Idén egy különleges eseményt is ünnepelt a fellépéssel a formáció: 40 évvel ezelőtt alakultak.

A megjelenteket Vágó János, a zenekar vezetője köszöntötte. Elmondta, 1978-ban alakult meg az együttes, és ma is vannak a zenekarnak olyan művészei, akik a kezdetektől fogva tagjai a formációnak.

 „Ennek az az oka, hogy aki egyszer megszerette ezt a műfajt, nehezen tudja abbahagyni. Sok új, fiatal arc is köztünk van. Az idősebbek szeretettel fogadják őket, így alakult ki egy nagyon összetartó közösség” – emelte ki.

Idén is teltházas volt az újévi hangverseny Vásárhelyen

Hangsúlyozta, immár 18. éve újévköszöntő hangversennyel veszi kezdetét az év Vásárhelyen.

1995-ben, mikor Vágó János átvette a zenekar vezetését, tavaszköszöntő hangversenyeket tartottak a Kálvin téri épületben, de idővel ez kicsinek bizonyult. A Fekete Sas bálterme igazán impozáns helyszínként valami újat kívánt, így – a tagok javaslatára – újévi koncert szervezésében gondolkodtak. A bécsi Filmharmonikus Zenekar azonban már rendezett ilyeneket, így a Városi Fúvószenekar úgy döntött, magyarosítja a hangversenyt. A műsorösszeállítás minden évben egy kicsit magyaros, egy kicsit bécsi, és tartalmaz könnyűzenét is.

Forrás: vasarhely24.com