Ötödik esztendeje adományoz a Szegedi Törvényszék

Ötödik éve szervezi meg a Szegedi Törvényszék hagyományos adománygyűjtését, amelynek mottója változatlan: „Az áldozathozatal hálás szerep, kitölti az ember mindennapjait, értelmet adhat akár egy egész életnek is.”

Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék elnöke 2013-ban hirdette meg első alkalommal az adventi adománygyűjtést, amelynek célja, hogy a Szegedi Törvényszék dolgozói a lehetőségeikhez mérten segítséget nyújtsanak rászoruló embertársainknak.

Az idei esztendőben is november-december hónap állt a dolgozók rendelkezésére, hogy leadják adományaikat, amelyeket  dr. Tárkány-Szűcs Babett , a Szegedi Törvényszék elnöke adott át december 20. napján Sirokmán Ildikónak, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Csongrád Megyei képviselőjének.

A törvényszék elnöke elmondta, a Szegedi Törvényszék dolgozói társadalmi felelősségvállalását e rendezvény is szimbolizálja, amely reményei szerint több hasonló jubileumot tudhat majd magáénak.

Forrás és fotó: Szegedi Törvényszék