Középiskolások ismerkedtek a Len-in mániával

A hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Len-in mánia kiállítással ismerkedtek csütörtökön a Gregus Máté Szakközépiskola diákjai, akik maguk is megmutatták, milyen vizuális tartalommal lehet megtölteni Vlagyimir Iljics portréját.

A Len-in mánia című kiállítás három részből épült fel – mondta el a tárlatot bemutatva Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze. A Magyar Nemzeti Galériából kölcsönzött hagyományos Lenin-ábrázolások mellett látható a hódmezővásárhelyi „trónoló” Lenin-szobor története az 1970-es felállításától, az ünnepségen betöltött szerepén át a rendszerváltás idején bekövetkezett elszállításáig, míg a harmadik részt Udvardy Csaba művei jelentik, amelyben az alkotó a kommunizmus által felépített személyi kultusz jelképrendszerét fordítja ki és teszi Lenint a kortárs popkultúra részévé.

Középiskolások ismerkedtek a Len-in mániával 1

Középiskolások ismerkedtek a Len-in mániával 2

Középiskolások ismerkedtek a Len-in mániával 3

Középiskolások ismerkedtek a Len-in mániával 4

Középiskolások ismerkedtek a Len-in mániával 5

A tárlatvezetés során kiderült, hogy a fiatalok – bár még történelemből nem tanultak róla a középiskolában – hallottak Leninről, akinek személyéhez és a korszakhoz a kiállítás derűvel, de nem kinevetve fordul.

A tárlatlátogatás második felében pedig a diákok színes ceruzákkal mutathatták meg, hogyan formálnák át a Lenin-portré körvonalait tartalmazó képet, amelyet a foglalkozást követően magukkal is vihettek.

Középiskolások ismerkedtek a Len-in mániával 6

Középiskolások ismerkedtek a Len-in mániával 7

Középiskolások ismerkedtek a Len-in mániával 8

Középiskolások ismerkedtek a Len-in mániával 9

Középiskolások ismerkedtek a Len-in mániával 10

Középiskolások ismerkedtek a Len-in mániával 11

Forrás: Arany-Tóth Attila, közönségkapcsolati munkatárs – Emlékpont