A szakemberhiány Kisteleken is gondot okoz

Az EFOP-1.6.3-17-2017-0003. kódszámú „Csongrád Megyei Felzárkózási és Esélyegyenlőségi Program” keretében Kisteleken, 2018. október 31-én ülésezett a tanyasi lakosság felzárkózását segítő munkacsoport. A beszámolókból kiderült, a legnagyobb gondot a szakember- és eszközhiány okozza.

Dr. Kovács Beáta, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke ismertette a projekt célját, az elmúlt időszak eseményeit, helyszíneket. A munkacsoport megfelelő ütemben végzi a munkáját. A kihelyezett ülések célja, hogy megismerjék a helyi viszonyokat, esélyegyenlőségi programokat, a felzárkózást elősegítő jó gyakorlatokat.

Vass Rózsa, a Kistelek Városi Önkormányzat munkatársa ismertette az általuk feltárt problémákat, a mélyszegénységben élők támogatására elfogadott célkitűzéseket és azok megvalósításának helyzetét.
Piacsekné Kurucsai Erzsébet, a Kisteleki Szociális Központ és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője az intézményes szolgáltatások körében pályázati úton vagy önerőből megvalósuló fejlesztésekről adott tájékoztatást. Az intézmény lefedi a járás területét és valamennyi kötelező feladatot ellátja, önként vállalt feladatként Gondozóházat és jelzőrendszeres segítségnyújtást biztosít.

Kisteleken nincs ugyan tanyagondnoki szolgálat, de a feladatot ellátják. Gondot okoz viszont a szakember és a megfelelő eszközök hiánya, a járműpark fejlesztésére nagy szükség volna. Akinek az ellátását kapacitáshiány miatt nem tudják kellő mértékben biztosítani, annak helyet biztosítanak a Gondozóházban. Minden pályázati lehetőséget kihasználnak a szolgáltatások minőségének és elérhetőségének javítása érdekében.

Továbbá fenti projekt keretében, Kisteleken kerül megrendezésre 2018. november 30-án „Pénzügyi integráció” című rendezvény.