Vásárhelyen rendezték a térség matematikaversenyét 4

A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola adott otthont a József Attila-kupának.

Az immár 22. alkalommal megrendezett matematikaversenyről a szervezőket kérdeztük. Elsőként Berger Marianna, a munkaközösség vezetője mesélt lapunknak.

– A József Attila-kupát az ötödiktől a nyolcadik osztályosokig szerveztük meg, az idei évben immár 22. alkalommal. Közel 120 tanul vett rajta részt, azaz 8 városi és 5 kistérségi iskola képviseltette magát. A feladatsor összeállítói nagy rutinnal rendelkeznek, így a megoldani kívánt feladatok mindenki számára világos módon kerültek papírra korosztályonként. Mindez úgy, hogy a kihívások sikerélménnyel párosuljanak – mesélte a munkaközösség vezetője.

Vásárhelyen rendezték a térség matematikaversenyét

Elmondása szerint a térség iskolái már egy fajta szűrő alá vetették a nevezni kívánt gyerekeket, ugyanis a Németh László Gimnázium és Általános Iskola mindegyik intézményből négy diákot fogadott.

Ezt követően Szabóné Tanács Valéria, matematika-kémia szakos, nyugalmazott tanárnő ismertette a feladatsor részleteit.

– Minden évfolyamnak öt feladatot állítottunk össze. És mindegyik feladatsor az adott évfolyam maga szintjére volt kitalálva. A megoldások felvázolására hatvan perc állt a rendelkezésükre a diákoknak. Az első két feladat számolási alapműveleteket tartalmazott, a harmadik halmazelmélet és logikai műveleteket követelt, a negyedik egy összetett szöveges feladatnak íródott és az ötödik pedig egy nehezebb, geometriai feladat volt – ismertette velünk a matematika tanárnő.

Vásárhelyen rendezték a térség matematikaversenyét 1

A versenyen részt vett diákokat sikeres eredményeikért könyv és írószercsomaggal jutalmazták.

Eredmények:

5.o.

  1. Cseri Csombor             NLG       Jakó Edit
  2. Nagy Leonóra              Algyői Fehér Ignác Általános Iskola          Zsoltné Kender Tünde
  3. Herczeg Levente         Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola             Szántóné Tari Éva
  4. Bánvölgyi Dávid           Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola       Molnár László Gáborné
  5. Szűcs Márton               Bethlen Gábor Református Gimnázium   Prikler György

6.o.

  1. Kertész Mihály             Algyői Fehér Ignác Általános Iskola          Malustyik Mihályné
  2. Hegyes Gergő              Bethlen Gábor Református Gimnázium   Nánai Marianna
  3. Farkas Alma   Varga  Tamás Általános Iskola    Deákné Tiszai Ildikó
  4. Kothay Kornél              Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola       Molnár László Gáborné
  5. Kiss Regő Bendegúz   Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola     Dr. Vanderstein Noémi

7.o.

  1. Prikler Dorka Abigél   Bethlen Gábor Református Gimnázium   Nánai Marianna
  2. Kindlik Dániel               NLG       Vörösné Varga Melinda
  3. Török Ádám   Varga  Tamás Általános Iskola    Garai-Szabóné Póth Edit
  4. Deák Norbert               Bethlen Gábor Református Gimnázium   Nánai Marianna
  5. Mórocz László András               Bethlen Gábor Református Gimnázium   Nánai Marianna

8.o.

  1. Ménesi Enikő               Varga  Tamás Általános Iskola    Szalay Balázs
  2. Pelyva Csaba                NLG       Berger Marianna
  3. Rumpler Bianka           Bethlen Gábor Református Gimnázium   Mórocz László
  4. Garai Dominika            Varga  Tamás Általános Iskola    Szalay Balázs
  5. Huszár Sára   Bethlen Gábor Református Gimnázium   Mórocz László

Vásárhelyen rendezték a térség matematikaversenyét 2

Vásárhelyen rendezték a térség matematikaversenyét 3