Főorvosi és adjunktusi fokozatokat osztottak Vásárhelyen

A Fekete Sas Rendezvényház adott otthont az Erzsébet Napi Ünnepi Tudományos ülésnek, ahol a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó együttesen örült az újonnan kinevezett főorvosoknak és adjunktusoknak.

Kallai Árpád főigazgató CSMEK Hódmezővásárhely-Makó ismertette az esemény részleteit lapunknak.

– Ez az ünnep egy olyan alkalom, amikor a kórházban dolgozó kollégák- orvosok – az elmúlt időszakban végzett munkájukért vagy a tudományos területeken tett kutatásuk eredményeként jutalomban részesülnek. Mindezek után pedig részletes beszámolót is nyújtanak az adott témáról, kutatásról. Ezen felül a hagyományainkhoz híven az idei évben is részesei lehetünk egy kiváló előadásnak, Prof Dr. Lengyel Csaba tanszékvezető egyetemi tanár személyében, aki a Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar egyes számú belgyógyászati klinika képviseletében érkezett – osztotta meg velünk a főigazgató.

Főorvosi és adjunktusi fokozatokat osztottak Vásárhelyen 1

Kiemelte, hogy ez egy nagyon meghatározó pillanata az évnek, hiszen az előadások révén az egybegyűltek megismerhetik egymás tapasztalatait, gondolatait és tudásukkal, kutatásaikkal gazdagabbá tehetik a másikat. Az elismerések pedig, amelyek kiosztásra kerültek, mindenki számára egyfajta pozitív visszacsatolásként szolgálnak.

Főorvosi és adjunktusi fokozatokat osztottak Vásárhelyen 2

Főorvosi és adjunktusi fokozatokat osztottak Vásárhelyen 3

Főorvosi és adjunktusi fokozatokat osztottak Vásárhelyen 4

Főorvosi és adjunktusi fokozatokat osztottak Vásárhelyen 6

Főorvosi és adjunktusi fokozatokat osztottak Vásárhelyen 7

Főorvosi és adjunktusi fokozatokat osztottak Vásárhelyen 8

Főorvosi és adjunktusi fokozatokat osztottak Vásárhelyen 9

A főorvosi fokozatokkal Dr. Góg Beáta és Dr. Szökő-Császár Ildikó, míg az adjunktusi fokozatokkal Dr. Mike Éva Zsuzsanna, Dr. Sebők Rita térhettek haza.

Fotó: Gémes Sándor