Emlékezzünk meg közösen az állatokról Vásárhelyen! 1

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete Gyertyagyújtás az Állatokért címmel szervez találkozót Hódmezővásárhelyen, az Andrássy úton.

Mint ahogyan a korábbi években, idén is december 7-én, 17 órai kezdettel Gyertyagyújtás az Állatokért címmel rendez találkozót a helyi állatbarátoknak a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. A szervezet célja, hogy megemlékezzenek azokról az állatokról, akik már nem lehetnek velünk, illetve hogy felhívják a figyelmet az állatvédelem fontosságára – mondta el Balogh Ernő az egyesület elnöke. Hozzátette, bízik abban, hogy sok hódmezővásárhelyi állatbarát eljön és gyújt egy gyertyát az állatokért, valamint szolidaritást is vállal, hiszen nagyon fontos felszólalni értük. Az állatok nem tudnak segítséget kérni, nekünk kell észrevenni a bajt, és a lehetőségeinkhez mérten, segítséget nyújtani vagy segítséget kérni.

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete legfőbb feladata a prevenció, a megelőzés, az utcai kolóniás cicák ivartalaníttatása, a fiatalok oktatása az állatok szeretetére és tiszteletére. Állatvédelmi tevékenységük szorosan kapcsolódik és illeszkedik a városban működő, más állatmentői szerepet betöltő szervezetek munkájához. Céljuk a városban javítani az állattartási kultúrát és a lehetőségeikhez mérten segítséget nyújtani a négylábúaknak és a nehéz helyzetben élő, állattartó családoknak.

A gyertyagyújtás Hódmezővásárhelyen, az Andrássy út 1. szám alatt, az OTP bankkal srégen szemben lesz.

Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete