Megszüntették Kiss Attila megbízatását a megyei közgyűlésben 3

Megszüntették Kiss Attila megbízatását a megyei közgyűlésben

A Csongrád Megyei Közgyűlés határozata alapján a Jobbik volt országgyűlési képviselője, jelenlegi makói elnöke méltatlan a képviselői megbízatásra, mert azzal összeférhetetlen tisztséget gyakorolt éveken keresztül. Dudás Zoltán esetében további állásfoglalást kér a közgyűlés.
Több mint 20 százalékkal is nőhet a lucfenyők ára idén a szakszövetség szerint

Több mint 20 százalékkal is nőhet a lucfenyők ára idén a szakszövetség szerint

A magyarországi termesztésű vágott lucfenyő 20-25 százalékkal, esetenként 30 százalékkal is drágulhat idén, ára méterenként a 3200 forintot is elérheti a munkabérek jelentős, mintegy 50 százalékos emelkedése miatt - közölte a Magyar Díszkertészek Szövetsége hétfőn az MTI-vel.
Több mint 280 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze az Élelmiszerbank felhívására

Több mint 280 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze az Élelmiszerbank felhívására

Országszerte több mint 120 településen, 200 helyszínen szervezte meg a hétvégén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hagyományos karácsonyi adománygyűjtő akcióját, amelynek keretében több mint 280 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze a felajánlásoknak köszönhetően.
Rekordot döntött a székkutasi jótékonysági bál!

Rekordot döntött a székkutasi jótékonysági bál!

A Székkutasi Gyermekek Tanulását és Művelődését Segítő Alapítvány idén is megrendezte hagyományos jótékonysági bálját. A nagy érdeklődés miatt még a helyszínt is meg kellett változtatni a szombat esti mulatsághoz.
Grezsa István: egyértelmű és világos gesztus az ukrán háborús sebesültek segítése

Magyar támogatással felújított kápolnát avatott Grezsa Kárpátalján

Jelentős magyar kormánytámogatásból újult meg - viszonzásként az egykori vereckei millenniumi emlékmű magyar államnak történt átadásáért - a Lemberg (Lviv) megyei Tuholka település görögkatolikus sziklakápolnája, amelyet vasárnap szenteltek fel ünnepélyesen.
Tízmilliárd forint pályázható családbarát szülészetek kialakítására

Novák: az európai népességcsökkenést nem a migrációval kell megoldani

Az európai népességcsökkenést családpolitikával, nem a migrációval kell megoldani - nyilatkozott Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Veritá című olasz napilapban hétfőn megjelent interjúban.
Digitális Nyílt Nap Szegeden

Digitális Nyílt Napot szerveztek Szegeden

November 23. napján a Szegedi Ítélőtábla és a Szegedi Törvényszék közös szervezésében valósult meg az Országos Bírósági Hivatal elnöke által meghirdetett „Út a jövőbe – innovációs eszközbeszerzés” projekt keretében megrendezett Digitális Nyílt Nap.
Zsabka Zsolt

Zsabka Zsolt: Közlekedés nélkül nincs gazdaság

Nemcsak üdvözítőnek, de egyenesen nélkülözhetetlennek tartja a Lázár János kormánybiztos által koordinált kötött pályás közlekedésfejlesztési programot a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozatának augusztus óta regnáló új elnöke.
Jó reggelt, Vásárhely! 129

Jó reggelt, Vásárhely!

Ma jelentős mennyiségű csapadékra készülhetünk. A hőmérséklet napközben öt és tizenegy fok között alakul. Öltözzenek melegen és tartsák maguknál esernyőiket! Mutatja az Időkép.