1

Rekordszámú nevezés – nem lesz hiány futamokból a hétvégén a Gyarmati Dezső Sportuszodában.

Immár hetedik alkalommal rendezi meg a Szegedi Úszó Egylet a Naturtex Kupát Hódmezővásárhelyen. A verseny minden eddiginél nagyobb létszámú, népesebb és sokrétűbb lesz: a huszonnégy versenyszámra az ország minden pontjáról érkeztek nevezések a klubok által, így a szervezőknek az első nap rajtját előre kellett hozniuk egy órával. Mindez azt jelenti, hogy mind november 24-én, szombaton, mind pedig november 25-én, vasárnap délelőtt 9 órakor ugranak medencébe az első futamok úszói – várhatóan szombaton este 20, míg vasárnap délután 18 órakor fejeződik be a viadal.

A NICS-HSÚVC a tavalyi huszonkét érmet messze túlszárnyalhatja, már csak azért is, mert ezúttal rekordszámú versenyzővel indul a csapat. Bán Sándor, Sibalin Dávid, Katona Zsolt, Kis László és Paku Zoltán tanítványai közül kicsiktől a nagyokig összesen ötvenheten mérettetik meg magukat (többen hét különböző számban is) a 100 métertől egészen az 1500-ig – érdekesség, hogy utóbbi távon tizenöt HSÚVC-s indul a fiúknál. A százhalombattai rövidpályás országos bajnokságon indulók közül Szabó Tamás és Szilágyi Csaba kivételével mindenki rajtkőre áll, és megmutathatják jó formájukat nagypályás, normál medencében is, hasonlóan a Jövő Bajnokai programmal edzőtáborozókhoz.

Forrás: hsuvc.com
Nyitókép: Magné Varró Renáta/HSÚVC