Geiger góljával nyert Szekszárdon a HFC

Három ponttal gazdagodott a Hódmezővásárhelyi FC Szekszárdon.

Nehéz mérkőzésre számíthatott szombaton a Hódmezővásárhelyi FC a Szekszárdi UFC ellen. Ennek ellenére, elnézve a két csapat formáját, előzetesen azt is lehetett sejteni, hogy a pontszerzés akár benne is lehet a szekszárdi kirándulásban. Igaz hasonlónak tűnt a helyzet a Pécs ellen is az előző héten, akkor azonban végül pont nélkül maradtak a kék-sárgák.

A Szekszárd elleni csörte sem alakult eleinte tökéletesen. Masszívan játszott a Szekszárd, ráadásul alig 20 perc után Krnács Richárd cserét kért. A Vásárhely kapusa az előző meccset sérülés miatt kihagyta és most sem volt 100%-osan gyógyult, ám úgy tűnt végig tudja játszani a meccset. Nem így történt, a 21. percben Kandó Zsombor érkezett a helyére, így újabb játékos mutatkozott be a HFC NB III-as csapatában.

A csapatok 0-0-val fordulhattak. Kicsivel több helyzete volt a Vásárhelynek, amelyeket értékesíteni nem sikerült, Kandó viszont jól állt be, több védést is bemutatott, egy alkalommal pedig a kapufa segítette őt.

A hajrához közeledve, ha nem is tett fel mindent egy lapra a Vásárhely, úgy tűnt a vendégek nem lennének elégedettek egyetlen ponttal, igyekeztek beszorítani az ellenfelet. A törekvést pedig gól követte! Egy rövid felszabadításba tudott fejjel beleérni Bürgés Balázs (aki szintén első NB III-as meccsét játszotta), a labda Geiger Norberthez került, aki két védőt is elfektetve kilőtte a hosszút!

A maradék játékrészben a Vásárhely megőrizte előnyét – az utolsó percekben pedig újabb játékos debütált Szűcs Róbert csapatában, Kiss Rihárd is bemutatkozhatott az NB III-as felnőttek között.

NB III Közép csoport, 15. forduló

Szekszárdi UFC – Hódmezővásárhelyi FC 0-1 (0-0)

Szekszárd: Lékai, Károly, Nagyváradi, Rácz, Csigi, Dombi, Arena, Dudás, Lékó, Kvanduk, Major
Csere: Szűcs, Fejes, Béla, Farkas, Márton
Edző: Kvanduk János

HFC: Krnács, Geiger, Tóth, Jankelic, Szabó Cs., Szabó M., Darida, Mezei, Katona, Vass, Bódai
Csere: Kandó, Kiss, Kecskeméti, Bürgés, Bartyik R., Gyüre, Győrfi
Edző: Szűcs Róbert

Szűcs Róbert: „A mérkőzés úgy nézett ki, mint, amire számítottunk. Két hasonló csapat találkozott. A hazai pálya mellettük szólt és tényleg mindent megtettek azért, hogy elrontsák a játékunkat. Viszont a változások, a cserék nem zavarták meg a csapatot. Ha a játék képét nézem, azért van hiányérzetem, hiszen több lehetőséget elpuskáztunk. A védelem viszont tökéletesen működött. A múlt heti fejmosás után mindenki felnőtt a feladathoz, az utolsó percekig csúszott és küzdött mindenki. Újabb hazai fiatalokat tudtam bedobni a csapatba, hárman is debütáltak és meg is hálálták a bizalmat. Megyünk tovább ezen az úton.”

Forrás: oldalvonal.hu