Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 7

A strand, a közvilágítás és az állatvédelem is téma volt Hódmezővásárhely pénteki közmeghallgatásán.

Egy lakos azt kérdezte levélben, hogy az uszodában ne 2, hanem 3 órás legyen az úszójegy, mivel 2 órába az átöltözés, az úszás és a visszaöltözés nem fér bele. Gömöri Csilla, a fürdő ügyvezetője szerint az élsportolók szoktak 2-3 órás edzéseket tartani, az átlagos vendégek maximum 1 órát úsznak. Ezért nem változtatnak az időtartamon.

Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 11

A sarkaji kiskerteknél nincs közvilágítás – panaszolták. Mucsi László, a Városfejlesztési Iroda vezetője elmondta, itt már nem kötelező közvilágítást biztosítani, mivel külterületről van szó. – Amennyiben pénzt áldoz rá az önkormányzat, akkor lehet ott közvilágítást kialakítani – mondta. Márki-Zay Péter polgármester hozzátette, ha sokan élnek ott, akkor megvizsgálják ennek lehetőségét.

Varga András az állatvédelemmel kapcsolatban írt levelet. Úgy látja, még mindig nagyon le vagyunk maradva a témában, ugyanis növekszik a kidobott és megkínzott állatok száma a városban, az elkövetők pedig sok esetben nem azonosíthatók be.

Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 13

Fejes Imre kutyaiskola vezető szerint jogosítványhoz lenne szükség az állattartáshoz, míg Göncz Gábor állatvédő leszögezte, nem kapnak fizetést a tevékenységükért, a saját szabadidejükben végzik az állatmentéseket. Idén már több mint 100 kutyát vitt haza.

Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 12

– Tavaly az állatvédőknek külön-külön 1, azaz összesen 5 millió forintot biztosított a város, hogy elbírják látni a tevékenységüket. Meg kell őket kérdezni, hogy mennyi segítséget jelentett nekik a pénz – jegyezte meg Benkő Zsolt képviselő.

Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 15

Bodrogi Jolán, az Igéző Állatvédő Egyesület vezetője erre reagálva elmondta, több hónapra beosztották az önkormányzati támogatást, többek között ivartalanításra és gyógyszerekre fordították az összeget.

Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 4

A Gellért utcán a malomnál a kamionforgalom miatt nagyon rossz az út állapota és az aszfalt feltöredezett – jelezte írásban Csíkos János, aki attól tart, hogy a házán a nagy járművek miatt repedések keletkeznek. Márki-Zay Péter vizsgálatot, majd az anyagi lehetőségek szerint kátyúzást és javítást ígért.

Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 9

Politikai témában több személy is véleményt mondott. Krupiczer Ferenc, Havránek Ferenc és Fejes Péter is szót kért a Városháza dísztermében.

Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 1 Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 6 Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 3 Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 8 Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 10 Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 14 Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 18 Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 17 Közmeghallgatást tartottak Vásárhelyen 16

Fotók: Gémes Sándor