A János térig értek a tramtrain építésével

Már a Nagy András János-kút közelében zajlik a villamosvasút nyomvonala építése. Hétfőn a tervek szerint teljesen lezárják a Bajcsy-Zsilinszky utcát.

Hónapokon át csak a Kalmár szakközépiskola és a volt mérleggyár között építették a tramtrain nyomvonalát a Bajcsy-Zsilinszky utcai szakaszon. Igaz, itt addig jutottak, hogy lefektették, majd vágánnyá hegesztették a síneket. A kivitelezők most szintet léptek, már a Kálvin térig kimélyítették a leendő nyomvonalat, igaz a Nagy András János kúti tartó részen még csak a földmunkák zajlanak.

A munkálatok eleje óta egyébként a Bajcsy-Zsilinszky utca csupán egy sávban és egy irányban járható, mégpedig a vasútállomás felől, illetve a Kálvin téri körforgalom is csak egyirányú, alaposan feladva a leckét az erre csak ritkán járóknak, vagy azoknak, akik Makó vagy Tótkomlós felől érkeznek a városba, s ne figyelnek a terelőutat jelző táblákra. A Kálvin téri munkálatok nem érintik a díszkutat.

Jövő héten egyébként újabb közlekedési változásra lehet itt számítani, papírforma szerint ugyanis teljesen lezárják majd a Bajcsy-Zsilinszky utcát.

Lázár János, az építlezés kormánybiztosa nemrégiben közölte: a vasúti sínek korszerűsítése és a vásárhelyi pályaépítés 2020 júniusában ér véget. Az első engedélyezett villamoskocsi 2020 őszén jelenik majd meg, és a próbaüzem is ekkor kezdődik.