Magyarságunkba kapaszkodva – a nemzeti identitás versenyképessége

Magyarország újra motorjává válhat egy olyan új, Kárpát-medencei együttműködésnek, ahol a magyarsággal való együttműködés a stabilitást szolgálja és végső soron közös érdek – mondta Grezsa István csütörtökön Budapesten.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a magyar szórvány napján arról beszélt: a “politikai trend arra mutat”, hogy “a bizalmatlanságot felülírja a bizalom, és az együttműködés uralja a Kárpát-medencében élő népek és országok közötti kapcsolatot” – fogalmazott.

Ennek sok jele mutatkozik – mondta, és példaként említette Szerbiát, ahol az ország európai uniós törekvései “jól összeköthetők a magyar nemzeti kisebbség és a magyar szórvány boldogulásával”. Említette továbbá a “jó szlovák magyar államközi kapcsolatokat”, hozzátéve, hogy azért van még tennivaló a nemzetiségi jogok terén.

A miniszteri biztos hangsúlyozta: a mai magyar politika nem valami ellen irányul, és a szomszéd népekkel együttműködésben képzeli a jövőt. A magyar szórvány napja tehát miközben fontos nemzeti ügy, túl is mutat önmagán, hiszen a népek közötti együttműködéséről is szól – fűzte hozzá.

Grezsa István kitért arra is: a magyar szórvány és a tömbvidékek magyarsága a magyarság számára egyfajta “aranytartalék” is, amely növeli a magyarság 21. századi versenyképességét.

“Valóban minden magyarra, a magyar szórvány legelmaradottabb részein élőkre is számít a magyar kormány” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a szórványban élő magyarság nemcsak humán erőforrás, hanem ebből adódóan gazdasági versenyelőnyt is eredményez.