Márki- Zay: „Megismétlem, aki a vásárhelyi kórházba bemegy, az életét kockáztatja!” 2

Közös közleményükben úgy indokolnak, hogy emberek elpusztítását követelő mondat az elmúlt 28 évben nyilvános rendezvényen Hódmezővásárhelyen még nem hangzott el – egészen hétfőig.

2018. november 12-én este Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter tüntetést szervezett, melyen Biszku Béla Díjakat osztott ki. Mivel Hódmezővásárhely polgármestere a Fideszre szavazókat már korábban az 1956-os megtorlások során százakat kivégeztető és ezreket a hazájuk elhagyására kényszerítő kommunista politikussal tette egyenlővé, ezért számunkra nem meglepő tegnap esti cselekedete sem.

Mi, akik a gyógyításra és a szociálisan rászoruló emberek megsegítésére tettünk esküt, hisszük, hogy városunk jóérzésű polgárai egy emberként határolódnak el a folyamatos gyűlöletkeltéstől és az utcára vitt erőszaktól. Félelemmel vegyes megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a tüntetésen többször elhangzott egyikünk, illetve Lázár János országgyűlési képviselő felakasztására szóló felhívás. Ha Márki-Zay Péternek ezt jelenti a szeretet hatalma, akkor városunk végveszélyben van, hiszen ilyen, az emberek elpusztítását követelő mondat az elmúlt 28 évben nyilvános rendezvényen Hódmezővásárhelyen még nem hangzott el.

Márki-Zay Péter külföldön élt, amikor 2007-ben mi, 15 ezer vásárhelyivel együtt, egy emberként összefogva álltunk ki kórházunk mellett és védtük meg azt. Mert mi, akiket most akasztással fenyegetnek, abban hiszünk, hogy mindig valami MELLETT és nem valami ELLEN kell összekapaszkodnunk.

Akkor megfogtuk egymás kezét. Megfogjuk most is.

Hódmezővásárhely, 2018. november 13.

 

Bálint Gabriella

a Kapcsolat Központ főigazgatója, önkormányzati képviselő

Dr. Havasi Katalin 

csecsemő- és gyermekgyógyász főorvos, 

  a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ – Hódmezővásárhely-Makó orvosigazgatója,

az Egészségügyi Szakmai Kollégium Gyermek Alapellátási Tanácsának tagja

a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Hódmezővásárhelyi Szervezetének elnöke

Dr. Kallai Árpád 

radiológus főorvos, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ – Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója