Egy hónapja nem vitték el a Mátyás utcán meghalt ember holmiját!

A lakosok felháborodtak, már szóltak a közterület-felügyelőknek is. Idáig semmi nem történt.

Október 17-én számoltunk be arról, hogy holttestet talált egy járókelő a vásárhelyi Mátyás utcán. Információink szerint egy hajléktalan férfi volt az áldozat.

Egy olvasónk ma reggel azt írta szerkesztőségünknek: még mindig nem vitték el az elhunyt holmiját annak ellenére, hogy már értesítette az önkormányzat közterület-felügyelőit, akik tegnapi határidőt ígértek az elszállításra.

Egy hónapja nem vitték el a Mátyás utcán meghalt ember holmiját! 2

Olvasónk felháborítónak tartja az esetet. Úgy véli, itt nem elsősorban a holmi a lényeg, hanem az a tudat, hogy ott valaki meghalt, és ennek ellenére egy hónap alatt sem sikerült intézkedni az ügyben.

Ennek kapcsán kérdéseket küldtünk a polgármesteri hivatal sajtóosztályának. Válaszukban azt írták: “telefonon érkezett bejelentés hozzánk először november 6-án egy Mátyás utcai lakostól, akinek elmondása szerint az elhunyt férfi holmija van ott közterületen. A közterület-felügyelő kollégák kimentek a helyszínre és megállapították, hogy egy női kabát, egy szemeteszsák és műanyag palackok találhatók ott. Véleményük szerint semmi köze az elhunythoz. A hulladék elszállítására kért kolléga úgy tudjuk, legkésőbb estig lép”.

Egy hónapja nem vitték el a Mátyás utcán meghalt ember holmiját! 2

A fotók ma délelőtt készültek.