Kávéval és süteménnyel fogadta a tüntetőket Bálint Gabriella 16

Mintegy 25-30 fő demonstrált az idősek otthona előtt szombat délelőtt. Nem hallgatták meg a főigazgatót.

Tüntetést szerveztek Hódmezővásárhelyen szombat délelőtt azért, mert az idősek otthonának vezetőjét elbocsátották, és többen úgy vélik, politikai okok állnak a háttérben. A körülbelül 25-30 fő ezért gyűlt össze szombaton az intézmény bejáratánál.

Kávéval és süteménnyel fogadta a tüntetőket Bálint Gabriella 12

A fenntartó Kapcsolat Központ vezetője, Bálint Gabriella kávéval és süteménnyel: barátfülével és túrós lepénnyel fogadta őket. A tüntetők közül Fejes Péter fejezte ki nemtetszését a főigazgatónak, azonban mikor ő reagált volna az elmondottakra, a főszervező Szabó Margit félbeszakította azzal az indokkal, hogy 9 óra 30 percig kaptak engedélyt a rendőrségtől a megmozdulásra, és már 9 óra 35 van.

Kávéval és süteménnyel fogadta a tüntetőket Bálint Gabriella 13

A mintegy félórás tüntetés ezzel véget is ért, a csoport hazament. Politikusok közül egyedül Molnár Lászlóné jobbikos képviselő jelent meg a Serház téren.

Kávéval és süteménnyel fogadta a tüntetőket Bálint Gabriella 14

Kávéval és süteménnyel fogadta a tüntetőket Bálint Gabriella 4 Kávéval és süteménnyel fogadta a tüntetőket Bálint Gabriella 5 Kávéval és süteménnyel fogadta a tüntetőket Bálint Gabriella 6 Kávéval és süteménnyel fogadta a tüntetőket Bálint Gabriella 7 Kávéval és süteménnyel fogadta a tüntetőket Bálint Gabriella 10  Kávéval és süteménnyel fogadta a tüntetőket Bálint Gabriella 11