Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 13

Péntek este nyílt meg a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány Len-in mánia című kiállítása, amely Dr. Udvardy Csaba sebészorvos több mint harminc, kortárs Lenin-szobor átiratán, valamint jó néhány szocreál Lenin-ábrázoláson keresztül mutatja be a szovjet kommunista államhatalom kiépítőjének kultuszát. A tárlat külön egysége foglalkozik a dél-alföldi város mai Hősök téren két évtizedig üldögélő, a népnyelv által „trónolóként” emlegetett kőszobor (Szabó Iván alkotása) történetével.

Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 9

A kiállítás vendégeit köszöntve Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze megemlékezett a vásárhelyi közgyűjtemény és a fővárosi művészeti alapítvány kapcsolatának egyévtizedes történetéről, szólt arról, hogy a most megnyílt tárlat szorosan illeszkedik az Emlékpont intézményi koncepciójába. Az államszocializmus időszakát feldolgozó muzeális intézmény nem kizárólagosan történeti kiállítóhely, hanem rendszeresen helyet ad kortárs és helyi vonatkozású képzőművészeti kiállításoknak. A tegnap megnyílt tárlat történelmi hátterével mutat illeszkedést az Emlékpont küldetéséhez.

Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 12

Szűcs György művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese egy egyetemista csoporttal 1984-ban Szovjetunióban tett útját idézte fel, amely során a delegáció kötelező programja volt felkeresni a Vörös téren Lenin mauzóleumát, majd feleleveníteni, hogy ki mire emlékszik a gyors ütemű körsétából. Volt, aki az egykori pártvezér cipőtalpát, mások gyér, rőt szakállának látványát rögzítették, míg Szűcs György emlékeibe az ökölbe szorított és kinyújtott ujjú kezek vésődtek. A tárlat társkurátora megnyitóbeszédében felvetette: a bebalzsamozott test mennyiben jelenti a személyt, vagy tekinthető inkább annak organikus szobrának? Az egyéni élet, főleg történelmi alakok esetében csak részben képes kitölteni az elnevezést, a hangsúly az utóéletében megvalósuló eszme, jelen esetben a Lenin-kultusz irányába tolódik el – emelte ki a művészettörténész.

Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 5

Szűcs György Lenin egyik könyvének címével viccesen arra is felhívta a figyelmet, hogy miként nézzük az Emlékpont új kiállítását: „Egy lépés előre, két lépés hátra!”

A tárlaton Dr. Udvardy Csaba alkotásai új öltözetben teszik maivá a kultusz mementóit, harsány színekkel, az elmúlt évtizedekben szintén kultuszt teremtő Csillagok háborúja párhuzamával, valamint speciális fényeffektusokkal és mozgással válnak a Lenin-plasztikák a mindennapok látványának elemeivé.

Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 1

A kiállítás – amelynek megnyitóján a korszak dalait hasonlóan átformálva az Eni&Men zenekar működött közre – február végéig látható az Emlékpont Galériájában, keddtől vasárnapig délelőtt tíztől délután öt óráig.

Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 2 Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 3 Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 4 Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 6 Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 7 Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 8 Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 11 Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 14 Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 15  Az egykori kultusz formái a 21. század látványvilágában 16

Forrás és fotók:
Arany-Tóth Attila
közönségkapcsolati munkatárs
Emlékpont