Fekete lyukba került a műanyag a Szent István iskola flashmobján

Őszi öko kavalkád zajlik ma, a közelgő Márton-nap alkalmából a Szent István Általános Iskola. Az intézmény diákjai délelőtt flashmobbal hívták fel a figyelmet a műanyagszemét káros hatására, 5-kor pedig ezer embert várnak az 5 órakor kezdődő lampionos felvonulásukra.

Nem csak a Márton-naphoz, de a környezettudatossághoz kapcsolódó programot is szerveztek az intézményben ma.

Walterné Böngyik Terézia intézményvezető elmondta, a mai nap folyamán több népszokást is felelevenítenek, Szent Márton nyomába erednek a diákokkal, amihez később a szülők is csatlakoznak majd.

Fekete lyukba került a műanyag a Szent István iskola flashmobján 1

– Ez egy jó nevelési forma a fiataloknak, hiszen nagyszüleik hagyatékából részesülhetnek, többek között megismerkednek a Szent Márton napjához fűződő időjóslással, a liba ünnephez kötődő szerepével, valamint részt vehetnek a délután 5-kor kezdődő lampionos felvonuláson, melyhez bárki csatlakozhat. – Ökoiskolaként igyekszünk minden alkalmat megragadni, hogy a gyerekeknek, akár egy ilyen rendezvénnyel is, népszerűsítsük az öko szemléletet – emelte ki Walterné Böngyik Terézia.

Fekete lyukba került a műanyag a Szent István iskola flashmobján 3

A rendezvény megörökítő drónnak integetnek a gyerekek.

A zöld ruhába öltözött diákok a csoportokban álltak bele, egy-egy a Szent István téren előre megrajzolt nagy öko-lábnyomba, majd fekete lyukba dobálták az addig viselt, egyszer használatos műanyag esőkabátokat.

Fekete lyukba került a műanyag a Szent István iskola flashmobján 2

Drónképen a flashmob.

Ezen a napon az energiatakarékosság jegyében csekkcsökkentő-előadásokat és kézműves foglalkozásokat tartanak. Ez utóbbin újrahasznosított anyagokból készítenek lampionokat. Ezekkel vonulnak majd fel délután.

Öko flashmob

szent istván suli (3)
szent istván suli (1)
szent istván suli (4)
szent istván suli (5)
szent istván suli (2)
szent istván suli (6)
szent istván suli (8)
szent istván suli (7)
szent istván suli (9)
szent istván suli (10)
szent istván suli (11)
szent istván suli (12)
szent istván suli (13)
szent istván suli (15)
szent istván suli (14)
szent istván suli (16)
Így flashmoboztak a Szent István suli diákjai
szent istván suli (18)
szent istván suli (20)
szent istván suli (21)
szent istván suli (25)
szent istván suli (22)
szent istván suli (23)