Lámpafényes lesz az elkerülő kutasi úti körforgalma

Az autósokat még mindig jelzőlámpa engedi felváltva közlekedni a Hód-Mezőgazda kiállítási tere közélében, így van idejük szemügyre venni, hogy félig már elkészült a keleti elkerülőút körforgalmi csomópontja, s már a leendő közvilágítását telepítik.

A 3,2 kilométer hosszú keleti elkerülő út három kereszteződést érint: a régi 47-esnél, azaz a Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítási centruma közelében, a Csomorkányi úton és az Erzsébeti úton körforgalom könnyíti majd meg a közlekedést. A két sávos 9 méter széles utat, ha az határidőre, azaz az év végéig elkészül, várhatóan január végén, február legelején nyitják meg a forgalom előtt.

A munkálatokkal szemmel láthatóan jól halad a kivitelező Délút Kft. Ennek a legtöbbek számára legszembetűnőbb jele, hogy a kiállítási centrum közelében lévő kereszteződésnél már félig kész van a körforgalmi csomópont.

Lámpafényes lesz az elkerülő kutasi úti körforgalma 1

A kép előterében az egyik leendő közvilágítási kandeláber helye és vezetékei.

Igaz, a korábban előtte az úttestben kivájt árkot már betömték és egy réteggel le is aszfaltozták, de az még mindig mélyebben van, mint a jelenlegi útburkolat. Az autósok a jelzőlámpánál zöld jelzést várva jól láthatják, hogy a kivitelezők jelenleg a körforgalom majdani közvilágításának szerelésén dolgoznak.

Lámpafényes lesz az elkerülő kutasi úti körforgalma 2

Erre halad majd a forgalom az Erzsébeti út felé.

Azaz, ha a városi beruházásban elkészült, összesen 1,8 milliárdos uniós támogatásból készülő út kereszteződése sötétedés után a világos, így biztonságosabb lesz. A kivilágításra a 472-es főúton azért van szükség, mert, itt fut a körforgalmon a járművekkel azonos szintben keresztező kerékpárút is.