A Korsós lánynál épül a jégpálya

Hétfőn kezdték leteríteni a műjégpálya homokalapját. Az idén (és jövőre) a jégpálya a Korsós lány előtti részen működik. És a tram-train miatt soha nem kerül vissza a Szántó Kovács János szobor elé.

A megszokott helyszínek helyett egy újabb helyen, a Kossuth tér Zrínyi utca felőli torkolatában, a Korsós lány szobra előtti úttesten működik majd ezen a télen a vásárhelyi műjégpálya. Az új helyszín oka, hogy a Szántó Kovács János szobor előtt a tram-train nyomvonala halad majd, így már az építkezés útjában is lenne.

A Korsós lánynál épül a jégpálya 1

Hétfőn kezdték leteríteni a homokot, hogy megágyazzanak rajta a műjégpályának.

A jégpálya egyébként az eddigi években hagyományosan Mikuláskor nyílik (már ha éppen nincs nagyon meleg, ahogy arra már volt példa, ahogy arra is, hogy a jég felszínén víz hömpölygött).

A pálya, mely napközben a tesióráknak is helyt ad, az úszásórák helyett, egyébként február végéig szokott működni, s valószínű, hogy ez most sem lesz másként.