Geert Wilders szerint Orbán Viktor egy hős

Az Echo Tv-nek méltatta Orbán Viktort Geert Wilders, a holland Szabadság Párt elnöke. “Orbán Viktor egy hős” – jelentette ki a pártelnök Hágában, az EchoTv-nek adott interjújában – olvasható a Pesti Srácok oldalán.

A holland pártelnök kiemelte, hogy a magyar miniszterelnök az egyetlen vezető Európában, aki kimondta, hogy keresztény és nem iszlám ország vagyunk.

Elmondta azt is, hogy amennyiben egy országnak megvan a nemzeti büszkeségérzete, és meg akarja védeni területét, emellett megvan minden technikai eszköze, akkor lezárhatja a határait. Ezt kellene szerinte nekik, hollandoknak is tenniük

Geert Wilders felhívta a figyelmet arra is, hogy a szíriai válság hatására hatalmas migrációs hullám indult el, azonban mindez semmi ahhoz képest, ami az elkövetkezendő évtizedekben várható.

A holland politikus elmondta azt is, hogy Angela Merkel visszavonulásával elismeri, hogy a bevándorlási politikája megbukott. Véleménye szerint a kancellár a Willkommenskulturral szabad beutazást biztosított azon szélsőségeseknek is, akik terrortámadásokat és más bűncselekményeket hajtottak végre Európában.

Wilders elmondta, hogy szerinte csak azért van pellengérre állítva Magyarország Brüsszelben, mivel elutasítja az Európai Unió szupranacionális elveit és erős nemzetállamokban gondolkodik. A holland jobboldali politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország népszavazást tartott kvótákról, amelyet az emberek többsége visszautasított.

Orbán miniszterelnök úr azt mondta, megvédjük a magyar embereket. És őt a polgárok választották meg, nem pedig a brüsszeli bürokraták, és nem is az „úgynevezett” európai vezetők, akik valójában nem is vezetők – magyarázta a politikus.

Wilders reményét fejezte ki, hogy a V4-ek, Ausztriával, Olaszországgal és más országokkal kiegészülve olyan erős tömböt alkothatnak az EU-n belül, amely ellensúlyozza majd a bevándorláspárti Uniót.

Íme a videó:

Forrás: origo.hu
Borítókép: AFP/YVES HERMAN