Vereséget szenvedett a Kosársuli

A Hepp Kupa 3. fordulójában lép pályára péntek este a Vásárhelyi Kosársuli. Tóth Tamás csapatának ellenfele az OMNIA Pub&Food Békés lesz a Hódtói Sportcsarnokban.

Az a Békés, amely az előző hónapokban többször is kellemetlen percet okozott a vásárhelyieknek: elég lehet például csak arra az áprilisi mérkőzésre gondolni az NB I/B Piros csoportjából, amely során az utolsó másodpercben diadalmaskodtak a vendégek egy egészpályás kosárral. Azóta kissé átalakultak a szerepek és a viszonyok, hisz a Békés maradt a Piros csoportban, míg a Kosársuli ugyebár a Zöldben vitézkedik.

Nyugodtan kijelenthető: több sikerélménnyel, mint pénteki ellenfele, hisz míg az OMNIA hat mérkőzéséből egyet nyert meg (a MEAFC-Miskolc ellen 86-81-re), addig a Vásárhely négyet – igaz, legutóbb fájó vereség lett a vége Székesfehérváron, az Alba U23 otthonában.

Érdekesség továbbá, hogy a Hepp Kupa előző, azaz 2. körében a Kosársuli a Békés U23-at verte, míg a Békés az NB II-es Bodrogi Bau Vásárhelyt – így jött össze a presztízsmérkőzés, amelyet megelőzően Tóth Tamás hazai vezetőedző latolgatta az esélyeket:

„Számunkra a bajnokság élvez elsőbbséget, így hasonlóan az első fordulóhoz, ismét kap két kulcsjátékosom pihenőnapot a Hepp Kupa-találkozón – de még nem döntöttem el, pontosan kik lesznek a kimaradók. Nagyon hosszú lesz a bajnokság, türelmesnek és megfontoltnak kell lenni. Több játékosnak ez az első felnőtt szezonja. Ismét azoknak szeretnék több játéklehetőséget adni, akik a bajnoki derbiken kevesebb időt töltöttek el a pályán, most tét nélkül tudnak bizonyítani.

A békési csapat évek óta a Vásárhely mumusa, és reálisan nézve nem most fog ez a negatív széria megszakadni. A tavalyi kerethez képest mi gyengültünk, a Békés még tovább erősödött az igazolásaival és sikerült megtartania a Kertész-Kristic-Koma-tengelyt, ami évek óta az egyik legeredményesebb a B-osztályban. Felforgatott csapattal fogunk kiállni a kupameccsre, ahol nem elsődlegesen az eredmény lesz kivételesen a legfontosabb, hanem pár taktikai elem begyakorlása. Mi inkább már a jövő csütörtöki Újpest elleni mérkőzésre készülünk fejben, a fehérvári vereségünk után javítani szeretnénk lelkes közönségünk előtt és stabilizálni az élmezőnyben a helyünket a Zöld csoportban.”

A Vásárhelyi Kosársuli-OMNIA Pub&Food Békés Hepp Kupa-összecsapás pénteken 18 óra 30 perckor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban.

Hajrá, Kosársuli!

A találkozóra a Kosársuli főtámogatója, az MMFB Földgáztároló Zrt. jóvoltából a belépés ingyenes!

Forrás: Nagy Benjámin, sajtóreferens