Vásárhelyi Fidesz: A polgármester végre elkezdett dolgozni a sportegyesületekért

Sajnáljuk, hogy féléves cirkuszra, háborúra és a sportegyesületek végső segélykiáltására volt szükség ahhoz, hogy a polgármester végre dolgozni kezdjen – írja a Fidesz vásárhelyi szervezete a közleményében, amit változtatás nélkül közlünk.

Örömmel olvastuk a Polgármesteri Hivatal Gyorshír szolgálatán megjelent összefoglalóban, hogy a polgármester úr végre leült és tárgyalt a sportegyesületekkel. Márki-Zay Péter végre úgy viselkedik, ahogyan egy polgármesterhez illik, nem az általa okozott probléma felelősségének áthárításán, hanem annak megoldásán dolgozik. A polgármester azt is kijelentette, mindent megtesz a TAO pénzek gyűjtéséért és az egyesületek megmentéséért, ennek során felkeresi a lehetséges támogatókat, de a TAO rendszeren kívül segítő szponzorokat is hoz az egyesületeknek. Sajnáljuk, hogy féléves cirkuszra, háborúra és a sportegyesületek végső segélykiáltására volt szükség ahhoz, hogy a polgármester végre dolgozni kezdjen, de örömmel vesszük, hogy ez megtörtént. Hajrá Polgármester úr! 

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Hódmezővásárhelyi Szervezete