Gróf Tisza István miniszterelnök meggyilkolásának 100. évfordulójára emlékeztek 1

A Trianon Kutatóintézet és a Magyar Nemzeti Múzeum közös szervezésében került sor október 29-én az eseményre.

Különösen kiemelnénk Szidiropulosz Archimédeszt, a Trianon Kutatóintézet kuratóriumának elnökét és Kocsis Sándor munkatársat. Legelőször Kovács Dávid református lelkésszel együtt egy közös imát mondott el a közönség. Ezután az Il Silentio hangzott el a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes előadásában.

Ezt követően Szersén Gyula színművész Döbrentei Kornél: A rendíthetetlen lovag című versét szavalta el. Az eseményt Dr. Boross Péter volt miniszterelnök nyitotta meg. Röviden, tömören beszélt arról a korról. Az első előadó prof. Kásler Miklós EMMI miniszter volt, nagyívű előadását hallgatták az érdeklődők.

Gróf Tisza István miniszterelnök meggyilkolásának 100. évfordulójára emlékeztek

A következő előadó Dr. Maruzsa Zoltán Viktor történész, helyettes államtitkár volt, aki Tisza István emlékezetéről és politikai örökségéről beszélt. Ezt követően első világháborús magyar katonaindulók csendültek fel. Ezután szünet következett. A délutáni szekcióban Dr. Raffay Ernő történész Tisza István és az I. világháború címmel tartott előadást a tőle megszokott színvonalon. Ez egyébként minden előadóra elmondható. Bebizonyította, hogy a miniszterelnök a háborút nem akarta. Ebből az következik, hogy nem felel meg a valóságnak az, hogy a gyilkosai a háború kirobbantása miatt ölték volna meg.

Őt követte Dr. Csere Péter, A Tisza-gyilkosság és utóélete című előadásával. A könyvében és az előadásában is bebizonyította, hogy előre megtervezett módon gyilkolták meg a miniszterelnököt. A sztoikus Tisza címmel Szidiropulosz Archimédesz, a Trianon Kutatóintézet kuratóriumának elnöke tartott előadást, majd a Tisza István halála című Nemes Tamássy Miklós-festmény restaurálásáról készült filmet mutatta be Országh Borbála restaurátorművész.

Gróf Tisza István miniszterelnök meggyilkolásának 100. évfordulójára emlékeztek 5

Az előadások után az előadóknak Janits Béla, a nagykovácsi gróf Tisza István Kör elnöke kitüntetéseket adott át. A megemlékezés végén Szidiropulosz Archimédesz mondott zárszót. Az emlékülés után tárlatvezetés indult a Magyar Nemzeti Múzeum újkori történeti kiállítására. Itt elsősorban gróf Tisza István miniszterelnök személyes tárgyait, fényképeit, stb. lehetett megtekinteni.

Az előadásokon az előadóktól átfogó képet kaphattunk Tiszáról, a politikusról, az államférfiról, a katonáról, az emberről és a tudósról. A megemlékezések méltó helyen, a Magyar Nemzeti Múzeumban történtek. Mindenki nagyon sokat tanulhatott ezen a napon. Egyszerűen jó volt magyarnak lenni október 29-én ezen a rendezvényen.

Gróf Tisza István miniszterelnök meggyilkolásának 100. évfordulójára emlékeztek 2 Gróf Tisza István miniszterelnök meggyilkolásának 100. évfordulójára emlékeztek 4

Pintér István
Fotók: ifj. Pintér István