Tízmilliárd forint pályázható családbarát szülészetek kialakítására

Novák: a gyerekekre fordított befektetésnél nincs jobb

Nincs jobb befektetés Magyarországon, mint hogy a gyerekeink számára biztosítsunk jobb körülményeket - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a kunszentmiklósi Varga Domokos Általános Művelődési Központ Napközi Otthonos Óvoda kibővített intézményrészének átadóján pénteken.
Gúnyt űz Hódmezővásárhelyből a Jobbik választókerületi elnöke! 1

A makói Fidesz szerint Zeitler Ádám szégyent hoz a városra

A párt helyi szervezete szerint elfogadhatatlan és méltatlan, hogy az önkormányzati képviselő gúnyt űzött Hódmezővásárhelyből, és megsértette a város polgárait. Korábban Farkas Éva Erzsébet is elítélte Zeitler Ádám viselkedését, az ügy előzményeiről pedig ITT számoltunk be.
Kovács Sándor

A Jobbik egykori polgármester-jelöltjének felfordul a gyomra Márki-Zay összefogásától

Kovács Sándor, aki a 2012-es időközi választáson indult polgármester-jelöltként a Jobbik színeiben, később kilépett a pártból, a közösségi médiában olvasott be – nem is első alkalommal – Márki-Zay Péternek.
Megrepedt a Szent István-szobor "névtáblája"

Megrepedt a Szent István-szobor “névtáblája”

Az 1996. augusztus 20-án avatott szobor történetében nem ez az első szerencsétlenség. Nem sokkal avatása után a keresztet lopták el a kezéből. Van olyan köztéri műalkotás, melyet már az avatása utáni napon kellett leemelni a helyéről, akadt melyet kétszer is ledöntöttek. És számos kisebb alkotás tűnt el szőrén-szálán. Ennyi szerencsétlenség nem érte még köztéri alkotást, mint ami a Máté István szobrászművész által készített, s a vásárhelyi Szent István téren 1996.
Meggyilkoltak egy fiatal lányt Rómában afrikai migránsok

Meggyilkoltak egy fiatal lányt Rómában afrikai migránsok

A 16 éves Desiree Mariottini holttestét egy elhagyatott épületben találták meg szombaton. A boncolás alapján a meggyilkolása előtt bedrogozták a lányt. Egy szemtanú szerint meg is erőszakolták a migránsok – írja az Origo.
Európa – bajnoki bronzérem Szlovákiából

Európa – bajnoki bronzérem Szlovákiából

Október 13-től 21-ig rendezték meg Szlovákiában, Pozsony városában az idei WAKO Kick – Box Európa-bajnokságot, ahol 35 ország 494 versenyzője mérte össze tudását az egy hét alatt.
Novák: az önellátásra képtelen gyermekeknél nincs korhatár az ápolási díj esetében

Novák: a gyermekvállalásnak és az építőiparnak is lendületet adott az otthonteremtési program

A gyermekvállalásnak és az építőiparnak is lendületet adott az otthonteremtési program - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Jó reggelt, Vásárhely! 103

Jó reggelt, Vásárhely!

Pénteken túlnyomóan felhős időben lesz részünk, a nap csak időnként süthet ki, csapadék azonban egészen estig nem várható. Mutatja az Időkép!