1956-ra emlékeztek a vásárhelyi hadigondozottak

Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezett a Hadigondozottak Hódmezővásárhelyi Egyesülete a Helyőrségi Klub Hódi Pál utcai rendezvénytermében. A hatvankét évvel ezelőtti eseményekről a civil szervezet tagjainak a hódmezővásárhelyi Emlékpont történésze, Nagy Gyöngyi tartott előadást.

1956-ra emlékeztek a vásárhelyi hadigondozottak 1

A rendezvényen Lázár János országgyűlési képviselő köszöntőlevelét – amelyben a politikus az 1956-os forradalom máig meghatározó súlyát hangsúlyozta – Lajtos Jánosné, az eseményt szervező egyesület elnöke olvasta fel, míg a tagokat Ipacs József nyugállományú alezredes, a Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége (HONSZ) országos elnöke és Kis Andrea, Hódmezővásárhely alpolgármester köszöntötte.

1956-ra emlékeztek a vásárhelyi hadigondozottak 6

Az 1956-os megemlékezések során általában a fővárosban történteket szokás feleleveníteni, azonban a forradalomban a vidék Magyarországa is meghatározó szerepet vállalt – mondta el Nagy Gyöngyi. A történész emlékeztetett, hogy a forradalom fő követeléseit már október 16-án megfogalmazták a Magyar Főiskolások és Egyetemisták Szövetségét (MEFESZ) megalapító szegedi egyetemisták, s a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium diákparlamentjére – ahol a vásárhelyi diákok követelték a szovjet csapatok kivonását – szintén a forradalom budapesti eseményei előtt került sor.

1956-ra emlékeztek a vásárhelyi hadigondozottak 2

Az 1945 után ért támadásokra, a földtől való megfosztásra és kuláküldözésre válaszul a vidék felemelte fejét, kiállt a forradalom mellett, Hódmezővásárhelyen a gimnázium diákjai és tanárai egymás kezét megfogva koszorúzták meg Kossuth Lajos szobrát, s vettek rész a Hal téri (ma Hősök tere) megmozduláson, ahol a tömeg ledöntötte a „felszabadulást” – valójában szovjet megszállást – hirdető emlékművet.

Nagy Gyöngyi zárásul kijelentette: az 1956-os forradalom és szabadságharcnak kell adnia alapján nemzeti öntudatunknak és önazonosságunknak. A rendezvényen a Hadigondozottak Hódmezővásárhelyi Egyesületének tagjait az idősek napja alkalmából az Oldalkosár utcai óvoda Körte csoportjának kicsinyei köszöntötték műsorukkal.

1956-ra emlékeztek a vásárhelyi hadigondozottak 4

1956-ra emlékeztek a vásárhelyi hadigondozottak 5

Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs – Emlékpont