Lázár: aki egy győztes országban vesztessé tesz egy települést, az áruló 1

A térség országgyűlési képviselője szerint egyetlen alföldi ember sem érdemli tehát meg, hogy akkor kelljen vesztesként élnie a saját városában, amikor a hazája újra nyerésre áll a történelemben.

Lázár János kiemelte, meggyőződése, hogy 2010-et követően azért győzedelmeskedhetett – eddig – háromszor is a Fidesz körül kialakult új politikai kultúra, mert a töketlenség helyett tetterőt, a szövegelés helyett cselekvést, az ígéretek helyett végre eredményeket kínált Magyarországnak. A térség országgyűlési képviselője a makói megemlékezésen mondott teljes beszédét alább olvashatja:

“Régi és terméketlen vita, hogy a nemzeti ünnepeken, március 15-én, augusztus 20-án vagy épp október 23-án szabad-e aktuálpolitikával foglalkozni? Szabad-e a nemzeti történelmünk egy-egy fontos fejezetét, annak tanulságait a jelenre alkalmazni? A múltból a mára vonatkozó üzenetet kiolvasni?

Szerintem nem egyszerűen szabad, hanem kell is. A nemzet ugyanis attól több azonos nyelvű emberek laza csoportjánál, hogy tagjait összeköti a közös emlékezet. Közös múlt nélkül nincs közös jövő. Ez a mondat ma már nemcsak az iskolás gyerekek, hanem a felnőttkorba lépett nemzedékek, a húszasok-harmincasok számára is magától értetődő.

Pedig nem volt az olyan régen (alig 30 éve), hogy sokan – bár magyarnak vallották magukat – nagyon is másként emlékeztek mindarra, ami a múltban történt. Például arra, ami 62 évvel ezelőtt ezen a napon történt. Ők forradalom helyett ellenforradalomról, de legjobb esetben is „sajnálatos októberi eseményekről” beszéltek. És ők november 4-e kapcsán a Szovjetunió baráti segítségnyújtását emlegették a forradalom és a szabadságharc eltiprása helyett.

Azt gondolnánk, hogy ez már a múlt. Hogy az ilyen gondolat és ilyen beszéd, az ilyen emberek már nincsenek közöttünk. Mert, ha nincsenek is börtönben (tetszettünk volna forradalmat csinálni!), legalább a múzeumban vannak már: üvegtárlók mögött mutogatják őket, mint a múlt kísérteteit. Ez azonban sajnos nincsen így. Ezek az emberek még mindig itt vannak közöttünk. Sokszor ők maguk is, de a szorgalmas utódaik mindenképp.

Bizony ma is „kísértet járja be Európát” és bizony manapság kis sértettek járják be Európát, akik feljelentik a hazájukat (most épp Brüsszelből várják az „internacionalista segítségnyújtást”) és kioktatnak bennünket demokráciából meg – ez különösen kedves szavuk – emlékezetpolitikából… A nemzeti ünnepen azonban fontos kimondani, hogy nem győzhetnek. Ez a szellemiség soha többet nem kerülhet hatalomra Magyarországon.

Lázár: aki egy győztes országban vesztessé tesz egy települést, az áruló

A rendszerváltás egyik célja ugyanis éppen az volt, hogy az ilyen és ehhez hasonló ünnepségeken mi pont arra emlékezhessünk, amit ők emberöltőkön át el akartak feledtetni velünk. Arra, hogy ’56-ban ez az ország szabadságot, nemzeti szuverenitást és polgárosodást akart. Hogy 62 évvel ezelőtt ez az ország egyszer és mindenkorra meg akart szabadulni a nemzeti érdeket eláruló politikusaitól. És meg akart szabadulni attól a kommunista tempótól is, amely a valódi cselekvés helyett csak üres dumát kínál a népnek: ötéves terveket, követhetetlen számú párthatározatokat, kifulladásig tartó kongresszusi beszédeket meg állandó bizottságosdit…

Az 1956-os forradalom évfordulójának makói városi ünnepsége

Közzétette: Makó Híradó – 2018. október 23., kedd

Mint tudjuk, hatvankét éve végül nem sikerült végleg megszabadulni ettől a mentalitástól. Magyarok nemzedékei nőttek fel úgy, hogy a sör langyosan is jó. Hogy amit elhalaszthatsz holnapra, azt ma nem kell megtenni: éljünk csak bátran hitelből, majd az unokáink kamatostul kifizetik a számlát… Magyarok nemzedékei nőttek fel úgy, hogy a problémákat nem megoldani kell, hanem létrehozni egy-egy nekik szentelt bizottságot. Azok a politikusok, akik ezt a szellemiséget képviselik, nem intézték és ma sem intézik, csak bonyolítják az ügyeinket. Nem cselekszenek, hanem nyavalyognak. Nem dolgoznak, hanem arról beszélnek, mit miért vagy ki miatt nem lehet megcsinálni.
Magyarországnak ebből a vircsaftból lett végképp elege 2010-re, mert hazánk e politika miatt lett a térség és a kontinens egyik vesztes országa a rendszerváltást követő évtizedek alatt. Meggyőződésem, hogy 2010-et követően azért győzedelmeskedhetett – eddig – háromszor is a Fidesz körül kialakult új politikai kultúra, mert a töketlenség helyett tetterőt, a szövegelés helyett cselekvést, az ígéretek helyett végre eredményeket kínált Magyarországnak.

Így lehetett Gyurcsány vesztes és eladósodott országából csupán néhány év leforgása alatt újra növekvő gazdaságú, saját lábán megállni képes, büszke ország. Olyan ország, amely a nemzetközi politikában sem hallgat már olyan stréber módon, mint 2010 előtt hallgatott: bátran kinyitja a száját Brüsszelben és Berlinben is, kiáll a saját érdekeiért mindenütt, ahol a jövőről van szó. Sőt: a V4-ek révén kiáll az egész térségért.

Elköveti még azt a „szemtelenséget” is, hogy a Keletközép-Európát öntudatára ébreszti és együttműködésre sarkallja, amely így gazdasági-politikai értelemben is ellensúlya, komoly vitapartnere tud lenni a német-francia tandem által dominált ún. mag-Európának. Ennek a mai magyar politikának az egyik fontos előképét 1956 októberében találjuk. Nem véltelen, hogy a kommunista korszak temetésén épp az a fiatalember mondta a gyászbeszédet, aki ma nemcsak Magyarország, hanem az ébredező kontinens egyik vezető politikusa is.

Az ország és azon belül a településeink mindig akkor voltak sikeresek a történelmük során, amikor a sorsukat cselekvőképes, tetterős vezetőkre bízták. Mindennél jobban látszik ez akkor, amikor ezen a cselekvő országon belül egy-egy településnek mégis cselekvőképtelen vezetője lesz. Olyan, aki nem legyőzi, hanem teremti a kihívásokat. Aki nem megoldja, hanem szaporítja a problémákat. Aki helyben elvégzendő munka helyett inkább budapesti interjúkat ad vagy Facebook-bejegyzéseket írogat arról, hogy mi vagy ki miatt nem képes elvégezni a feladatát…

Itt, a Dél-Alföldön kemény, szívós emberek élnek. Itt volt falu és város, nem egy, amely akkor is győztes tudott lenni, amikor Magyarország számított Európa vesztesének. Egyetlen alföldi sem érdemli tehát meg, hogy épp akkor kelljen vesztesként élnie a saját városában, amikor az országa, a hazája újra nyerésre áll a történelemben.

Ha valaki egy győztes országban vesztes várossá tesz egy települést, az áruló. Árulója a közösségének, árulója az ’56-os örökségének: a szülőföldünk fehér gárdás szellemiségének. Magyarország minden települése, az Alföld minden falva, községe, kis- és nagyvárosa megérdemli, hogy olyan emberek vezessék, amelyek nem a saját politikai ambíciójuk túszává, hanem az egyre sikeresebb, jobb érdekérvényesítő képességű magyar politika nyertesévé, haszonélvezőjévé teszik a közösséget, amelyet képviselnek.

1956 fiatal és örökifjú forradalmárjai egységbe forrtak, együtt cselekedtek, hogy minden utánuk megszülető és felnövekvő magyar gyereknek jobb sorsa legyen: több szabadsága és lehetősége legyen az életben, mint nekik. A céljukat elérték, ha november 4-ét követően vérbe is tiporták a magyar szabadságot. Nem a tankok, hanem ők győztek, 1989-90-ben, és a kis híján elsikkasztott rendszerváltozás befejezésével, 2010-et követően.

Ötvenhat utódainak az országában nem szabad hagyni, hogy a történelem a talpáról újra a feje tetejére álljon: és bármelyik településen is újra a közösség szolgálja egy ember érdekeit, a sokaság legyen egyért, ne pedig a sokaság önmagáért: Makó Makóért, Vásárhely Vásárhelyért: Magyarország Magyarországért!” – mondta makói ünnepi beszédében Lázár János.