Márki-Zay Péter és Botka László

Botka embereiből alakul a börtönválogatott?

A kormánypártok annak kapcsán állítják ezt, hogy az MSZP-s szegedi polgármester három közvetlen munkatársát egy hűtlen kezelési ügyben első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és több, hozzá köthető „baloldali alak” gazdasági bűncselekmények miatt előzetesbe vagy bűnügyi felügyelet alá került.
Diákoknak is indít bérletsorozatokat a Szegedi Nemzeti Színház

Mozart klasszikusát mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház

A Figaro házassága című vígoperát Szabó Máté rendezésében november 2-tól láthatja a közönség a Nagyszínházban. A produkciót a Co-Opera állítja színpadra, magyar nyelven, Vidor Dezső fordításában, a vidéki helyszínek közül először Szegeden.
Szabó Bálint: a bíróság a bűnelkövetők oldalára állt

Szabó Bálint: a bíróság a bűnelkövetők oldalára állt

A Szeviép-ügyben eljáró bíró ügyből való kizárását kérte Szabó Bálint, valamint hivatali visszaélés miatt büntető feljelentést tett – jelentette be a jogász hétfő reggel a Szegedi Járásbíróság épülete előtt. A tárgyaláson nem jelent meg az első- és a másodrendű vádlott.
Metál Zoltán: Erkölcsi kötelességünk megvédeni a vállalkozóinkat!

Metál Zoltán: Erkölcsi kötelességünk megvédeni a vállalkozóinkat!

Egyre többen utaznak taxival, ami sokakat meglep, hiszen tavaly emelkedett a szolgáltatás tarifája. Metál Zoltán, az Országos Taxi Szövetség elnöke szerint ennek egyik oka az, hogy a szolgáltatók kilencven százaléka tisztességesen dolgozik, nem csapja be az utasokat. Ugyanakkor akad egy kisebbség, amely jelentős károkat okoz az utasoknak és a tisztességes taxisoknak is. Október 18-án a BKIK Kamarai napok keretében a Hungexpo B pavilonjában rendezendő Taxis Expón többek között arról is szó lesz, hogy értékelni és adott esetben újra kell fogalmazni a három évvel ezelőtt megalkotott szabályozást. Blogstar-interjú.
Hadházy Ákos és Márki-Zay Péter

Márki-Zay „családi vállalkozásban” szervezi az új ellenzéket

A vásárhelyi polgármester bejelentette, hogy unokatestvérével, Hadházy Ákossal közösen vezeti majd az új ellenzéki egyesületet/mozgalmat. Az országos politika színpadát rohamozó Márki-Zay és szövetségesei október 23-án Budapesten tartanak kormányellenes tüntetést.
Elektronikai hulladékok lomtalanítása Székkutason

A környezetvédelem jegyében telik az október a Csongrád Megyei Kormányhivatalban

Két egyedülálló kiállítással, előadással, állateledel-gyűjtéssel és elektronikai hulladékgyűjtéssel hívja fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára a Csongrád Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi hatósága.
Nagy sikere volt a Hagymatikum borvacsorájának

Nagy sikere volt a Hagymatikum borvacsorájának

A Balla Géza borászat legjobb borait és Fodor Krisztián chef ételeit kóstolhatták meg azok, akik részt vettek a Makó Hagymatikum Gyógyfürdő borvacsoráján. A nagy sikerre való tekintettel jövő hónapban ismét egy nemes pincészet kínálataival készül a fürdő.