Márki-Zay Péter

Még azelőtt véget ért a vásárhelyi közgyűlés pénteki ülése, hogy a lényegi ügyeket megtárgyalva érdemi döntést hozhatott volna. A polgármester számára ugyanis akadtak az ülés vezetésénél fontosabb dolgok is…

Kurtán-furcsán ért véget a vásárhelyi közgyűlés október 12-i rendes ülése. A képviselők a napirendi pontok egynegyedéig jutottak el: meghatározták a novemberi ülésük időpontját, a közmeghallgatás témáit, és beszámolókat hallgattak meg. Mielőtt a lényegi ügyek megtárgyalására, illetve a város szempontjából fontos, érdemi döntések meghozatalára sor kerülhetett volna, Márki-Zay Péter berekesztette a tanácskozást.

A napirenden szereplő témákat az ebédszünetet követően vitatták (volna) meg a városatyák. A polgármester alig egy és háromnegyed órányi eszmecserét követően csaknem négyórás(!) szünetet akart elrendelni, azaz péntek este fél 8-ra akarta visszahívni a közgyűlés tagjait. A Fidesz-frakció mellett a független Szabó Pál is határozottan kérte, valamilyen módon folytassák az ülést, hiszen mégiscsak ez lenne a dolguk: vezesse azt az alpolgármester vagy vizsgáljanak meg egyéb lehetőséget, de Márki-Zay hajthatatlan maradt. A testület így végül azt szavazta meg, hogy majd’ egy hét múlva, azaz október 18-án reggel folytatja ott, ahol abbahagyta. Már ha több mint öt nap után lehet egyáltalán ugyanott folytatni…

A városvezető különös és szokatlan elhatározását azzal indokolta, hogy „nagyon fontos idősek világnapi rendezvényen” kell részt vennie neki és Kis Andrea alpolgármesternek is. A két városvezető számára ezek szerint a város működtetésének, fejlesztéseinek aktuális kérdéseinél, azaz a közgyűlési munkánál lényegesebb volt a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség díjátadásokkal, kulturális műsorral és táncmulatsággal színesített ünnepi rendezvényén való csillogás-villogás.

Vásárhely hajója hánykolódhat, süllyedhet a háborgó tengeren?! Úgy tűnik, nótázós pogácsázásban mérik a szavazatmaximálást. No meg politikai kardcsörtetésben.

Márki-Zay kapitány ugyanis a nyugdíjasok mulatsága után akár gyorsan vissza is térhetett volna az érdemi közgyűlési munkához. A folytatás helyett azonban a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) estjére ment tovább, ahol Lázár János országgyűlési képviselő a Prima Primissima-díjas Csókay András idegsebész főorvossal, agykutatóval beszélgetett. Nem csupán egyszerű „érdeklődésről” volt szó: az előző napok hírei szerint a városvezető és támogatói a rendezvény megzavarására készültek. Márki-Zay Facebook-bejegyzésében a kormányt negatív jelzőkkel illette, kommunista pártállamot és korrupciót emlegetett, valamint reményét fejezte ki, hogy az eseményen a KÉSZ szembeszáll a Fidesszel. „Az ország hajója és a PISZKOS RONGYOK” címmel tette ki politikai propagandaszövegét, hívei pedig részvételre biztatták egymást olyan üzenetekkel: „Lássa meg Csókay András is, hogy Vásárhelyen rossz ügyet szolgál, ha Lázár mellé áll!”

Nehéz jelzőket találni erre, hiszen rendkívül szomorú, de az eldurvult vásárhelyi közhangulatot jól jellemzi: ennek kapcsán Árva Lászlónak, a szervezet helyi elnökének péntek reggel sajtótájékoztatón kellett felszólítania a városvezetőt, ne rendelje alá politikai küzdelmeinek a szép és felemelő programot, tartsa azt tiszteletben, és semmilyen módon ne zavarja meg.

Az üzenet hatásosnak bizonyult, a rendzavarás végül elmaradt. Ahogy azonban az érdemi közgyűlési munka is, aminek nemcsak hosszú, de rövid távon is a vásárhelyi intézmények, cégek és lakosok isszák meg a levét. A város ügyeit megint sajnos háttérbe szorította a (politikai) propaganda, a szereplési vágy és az ön-PR.

Avagy: kampányolás „first”…