Már Vásárhelyig ért a makói kerékpárút

Bár még hivatalosan el sem készült, máris használják a biciklisek a Vásárhely-Maroslele-Makó kerékpárút Vásárhelyig ért szakaszát. Az eredeti tervek szerint az év végére kell befejeznie a Délút Kft-nek.

– Remek itt haladni, nem kell frászt kapni a kamionoktól, a száguldozó motorosoktól és az autósoktól. Nem is értem, hogy miért nem építették meg hamarabb – mondta Kiss Imréné, aki rendszeresen biciklizik errefelé. – Hát azt nem tudom megmondani, hogy a többi része is ilyen-e, mint ami a Délibáb utcától a dűlőnkig ér, de a jövő hét végén, ha jó lesz az idő, villanybiciklire ülők, s meglátogatom a maroslelei rokonokat. Akkor majd meglátom arrafelé mi a helyzet – tette hozzá.

Már Vásárhelyig ért a makói kerékpárút 1

Kissné véleménye nem egyedüli, a fél óra alatt vagy a városból kifelé, vagy oda befelé kerekezők mind hasonlókat mondtak. Többen úgy vélték, hogy a legtöbben a Batida felé, vagy arról érkezők használják majd.

A mintegy 30 kilométernyi kerékpárút Vásárhelytől Maroslelén keresztül Makóig vezet, a lelei út Vásárhely felől nézve jobb oldalán. A pályázatról szóló szerződést még 2015-ben írta alá Makó, Maroslele és Hódmezővásárhely polgármestere. A terveket Lázár János országgyűlési képviselő is támogatta. A kivitelezést a Délút Kft. végzi. Egy korábbi lakossági fórumon az is kiderült, akár egy kombájnt is el fog bírni az elkészült kerékpárút.

A bicikliút egyébként mindkét városban, csatlakozik a meglévő kerékpárút hálózathoz. Ez azt jelenti, hogy Vásárhelyen a Síp utcaiba, Makón pedig az Ardics és Czuczor utcákon át éri el a Szép utcai bicikliutat.

Már Vásárhelyig ért a makói kerékpárút 2

A kerékpárút építéséhez tartozik a vásárhelyi Hősök tere jelenleg is zajló átépítése. Itt nem csak a teret burkolták át és a közvilágítást modernizálták, de 71 millió 908 ezer 670 forintot fordítanak a „Fenntartható városi közlekedésfejlesztés” című pályázaton elnyert 876 millió forintos uniós támogatásból a Hősök tere, Tóth Sándor utca és dr. Imre József utca közötti szakaszon egy úgynevezett forgalom csillapított övezet kialakítására.

A Hősök terén egyébként zökkenőmentes burkolatú kerékpársávot építettek az egyirányú autóút mellett, attól egy úgynevezett K-szegéllyel elválasztva. A bicikliút egyik vége befordul a dr. Imre József utcába és csatlakozik a kórház alatti, azaz a dr. Genersich Antal utcai kerékpárúthoz. A másik végét összekötik a városháza és a Bethlen Gábor Református Gimnázium Hősök tere felőli oldalán, s itt fut majd bele a Szőnyi utcán haladó bicikliútba.