Segítő kezet nyújtana a vásárhelyi Fidesz a sportegyesületeknek

Engedje el a város az egyesületek bérleti díjait, ne kelljen nekik fizetni a létesítmények használatáért – javasolja a párt helyi szervezete. Kétezer gyermek sportolási lehetőségei maradhatnak meg így.

Végveszélybe került a vásárhelyi sportélet – jelentette be több sportegyesület vezetője pénteken. A stadion bezárása akár már a héten megtörténhet, és a városvezetés szerint a strand is elég gyenge lábakon áll.

A kialakult helyzetre Fekete Ferenc és Hegedűs Zoltán fideszes önkormányzati képviselők reagáltak hétfőn. Fekete Ferenc elmondta, most látszik az eredménye annak, hogy a tavasszal Márki-Zay Péter korrupcióval gyanúsította a TAO-támogatások kapcsán a képviselő-testületet, a sporttanácsnokot és az érintett vállalkozásokat. – Nem érkeznek anyagi felajánlások az egyesületeknek, akik már az intézmények bérleti díjait sem tudják kifizetni – ismertette a képviselő.

Hozzátette, Márki-Zay Péter még mindig nem mondta ki nyilvánosan, hogy nem történt visszaélés Vásárhelyen a TAO-pénzek körül, ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy a sportklubok nehéz helyzetbe kerüljenek.

– Kétezer gyermek sportolási lehetősége válik kérdésessé. A stadion és az uszoda mellett talán még a két sportcsarnok bezárása is szóba jöhet, ezért holnap a frakció egyeztet a polgármesterrel a témában – jelentette ki Hegedűs Zoltán. Hozzátette, azt szeretnék, hogy a város engedje el a bérleti díjakat az egyesületeknek, akiknek így megkönnyítenék a működésüket.

A frakcióvezető szerint az önkormányzatnak van a költségvetésben annyi általános tartaléka, amiből tudják fedezni a kimaradást. A legfrissebb közgyűlési anyag szerint ugyanis 5,6 milliárd forint áll a város számláján. (Erről bővebben ITT olvashat.)

Hegedűs Zoltán reméli, hogy Márki-Zay Péter támogatja az ötletet, és a pénteki közgyűlésen napirendre kerül a soha nem látott bajban lévő helyi sportélet.